Villepin az iraki önrendelkezés mellett
Ahhoz, hogy Irakban normalizálódjon a helyzet, választott helyi vezetőknek kell átadni a hatalmat, a külföldi csapatok létszámának növelése nem segít - jelentette ki a francia külügyminiszter csütörtökön Párizsban.
Dátum: 2003-09-11 18:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:31.178631, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dominique de Villepin brit és amerikai újságíróknak úgy nyilatkozott: "Akár ötszörösére is emelhetjük a katonák létszámát (Irakban), akkor sem változik semmi." Ehelyett választott iraki vezetők kezébe kell adni a hatalmat, hogy egység teremtődjék, még mielőtt a belső ellentétek végleg megosztják az iraki társadalmat - mondta a külügyminiszter. Franciaország tapasztalatai szerint a külföldi megszállás ellenérzést szül, és elszenvedői, még ha különböző nézeteket vallanak is más kérdésekben, szövetségre lépnek a kívülállókkal szemben - tette hozzá.
Villepin visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint az iraki válság kezelésével kapcsolatban Washington és Párizs között kialakult ellentét miatt megromlott a két ország közötti viszony. Villepin úgy vélekedett: ma a világban az amerikaellenesség egyenlő a nyugatellenességgel. Ezért minden országnak együtt kell működni annak érdekében, hogy hatékony, békés megoldást találjanak a mindenütt előforduló veszélyes áramlatokkal szemben - javasolta.
A francia külügyminiszter ugyanakkor az Egyesült Államokat kritizálva kijelentette: "Független és megbízható információforrásra van szükségünk. Nem függhetünk egyetlen országtól, amelyik azt mondja: "Mi rendelkezünk az információval, amit nem osztunk meg veletek"".
Villepin abszurdnak minősítette és visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint Párizs csak azért tiltakozott az iraki háború ellen, mert gazdasági érdekei ezt diktálták. "Az ilyen viselkedés ellentétes a francia külpolitika szellemiségével" - mondta.
MTI - fidesz.hu