Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fogyasztóvédelemhez fordultak a drága M5-ös miatt

A Békés Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez fordult szerdán az M5-ös Autópályát Használók Érdekvédelmi Szövetsége (MAHÉSZ), mert számításaik szerint az autópályán alkalmazott útdíj jóval magasabb, amint amit a koncessziós szerződés megenged.


Dátum: 2003-09-11 18:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:31.749854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A felügyelőség megyei képviselőjét Végh László, a MAHÉSZ elnöke - aki egyben a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője - arra kérte, hogy vizsgálják meg az M5-ös autópályát üzemeltető AKA Rt. által használt útdíjak jogosságát.

Végh László ezt követően elmondta: beadványukat átvette a felügyelőség munkatársa azzal, hogy kérésüket továbbítják a területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőséghez.

A MAHÉSZ szerint az AKA Rt. a kezdetektől fogva jóval magasabb mértékben emelte az útdíjat, mint azt a koncessziós szerződés megengedi számára. Az érdekvédelmi szövetség számításai szerint, amelyet egy Útdíjtarifák és Módosítási Eljárások című, aláírás nélküli dokumentum alapján készítettek el, s amelyik tudomásuk szerint a koncessziós szerződés 9.1 számú melléklete, a személygépkocsikra vonatkozó I.-es kategóriában jelenleg az egyszeri útdíj 2310 forint, míg a MAHÉSZ szerint ez nem lehetne több 1110 forintnál.

A MAHÉSZ szerint ezért az AKA Rt. jogtalan útdíj-bevételre tett szert, s bár az rt. összes eddigi mérlege még nem áll az érdekvédelmi szövetség rendelkezésére, az már látszik, hogy az összeg meghaladja a 13 milliárd forintot.

Végh László időközben levélben tájékoztatta az AKA Rt. elnökét és az igazgatóságát arról: tevékenységüknek az a célja, hogy az M5-ös autópálya is kerüljön be az egységes matricás rendszerbe, és céljuk eléréséig az AKA Rt., az AKA Rt. tulajdonosai és magyarországi érdekeltségei ellen bojkottot hirdetnek.

E levéllel párhuzamosan az elnök levélben kérte Demszky Gábort, Budapest főpolgármesterét, hogy csatlakozzon a bojkotthoz, amellyel kikényszeríthetik, hogy az AKA Rt. reális feltételekkel egyezzen meg az állammal.

Végh László arra kérte a főpolgármestert, hogy a főváros, mint az ország második legnagyobb beruházója ne adjon az AKA Rt.-nek, tulajdonosainak és magyarországi cégeinek a továbbiakban új munkát és ne adjon el nekik semmilyen jogot.

Az elnök vélelmezése szerint ugyanis a közbeszerzéseiknél található olyan kitétel, mely alapján a bojkottált cégeket a pályázaton való indulás jogától el lehet tiltani. Laczó Szabolcs, a MAHÉSZ elnökségi tagja tájékoztatása szerint szerda délutánig nem érkezett válasz a főpolgármestertől.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek