Vadászgató elvtársak avagy mit illik és mit nem?
Emlékezetes: a pártvadászatokat tapasztalatból ismerő Medgyessy Péter néhány hete kollégái és barátai körében a kiváltságosok tivornyákba torkolló vadászatainak korát elevenítette fel. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Zöld Tagozata most felajánlja segítségét, hogy a kormányfő az erkölcsi példamutatás elvárásának megfelelhessen, amiért a környezeti oktatás - nevelés eszközeivel élve nyilvános természetismereti és etikai órát tart a Fővárosi Állatkertben.
Dátum: 2003-09-11 19:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:32.631888, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Zöld Tagozatának felhívása
Természetismereti és etikai óra szombaton 11-kor az Állatkert előtt
Ismét időutazásra invitálta Medgyessy Péter Magyarország polgárait, amikor Adrian Nastase román miniszterelnök társaságában egy derűs nyár végi napon a Hortobágyi Nemzeti Park területén négy óra leforgása alatt kétezer-háromszázötven nevelt récét mészárolt le. A táplálkozóhelyre szoktatott medvék luxuslőhelyről történő kilövését, vagy a hazai, helikopterből és terepjárókból lövöldöző elvtársi- pártfőtitkári vadászatok korát megidéző eseményen, melyen magyar és román bankárok és cégvezetők is részt vettek, a hivatalos nyilatkozatok szerint nem szegték meg a hatályos jogszabályokat.
Miközben a Kormány a természetvédelem fontosságát hangsúlyozza, vezetője a Világörökséggé nyilvánított Hortobágyi Nemzeti Parkban vesz részt tömeges madármészárlásban.
Miközben Medgyessy Péter a moralitás fontosságáról puffogtatja frázisait az Országgyűlés történelmi falai között, a pusztában a vadászetikát sutba dobva a puskacsöve elé hajtott tenyésztett récéket ezrével lövi ki.
A hazai vadásztársadalom minden igyekezete arra irányul, hogy a kommunista félmúlt terhes örökségétől, az elvtársi vadászatok emlékképétől megszabaduljon. Mindeközben a pártvadászatokat tapasztalatból ismerő, személyében átörökítő Medgyessy Péter kollégái és barátai, bankárok, cégvezetők körében a kiváltságosok tivornyákba torkolló vadászatainak korát idézi meg.
Látható, hogy Medgyessy Péter számára a jog nem adott kellő eligazítást arról, hogy mit helyes tenni és mit nem. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Zöld Tagozata felajánlja a segítségét, hogy Medgyessy Péter, akitől kormányfőként valóban elvárható lenne az erkölcsi példamutatás, megfelelhessen ezen elvárásnak. Ennek érdekében a környezeti oktatás - nevelés eszközeivel élve nyilvános természetismereti és etikai órát tartunk.
A kihelyezett óra tematikája a következő:
• Mit illik és mit nem illik tenni a Nemzeti Parkokban?
• Szemelvények a magyar félmúltból
• Milyen sportot válasszunk? Sportszellem és sportetika az egyéni igények tükrében.
A rendezvényt megelőző fél órában felmérjük az Állatkert és környékének réceállományát, a rendezvény végén pedig alternatívákat kínálunk Medgyessy Péternek a tenyésztett récék tömeges mészárlása helyett.
A rendezvényre várunk mindenkit, akik fontosnak tartják a személyes példamutatást és a nevelő hatás elérését. Kérjük, aki teheti, hozzon magával távcsövet vagy műanyag kacsákat. Különös örömmel fogadnánk Medgyessy Péter személyes részvételét a foglalkozáson.
A rendezvény helyszíne a Fővárosi Állat- és Növénykert főbejárata előtti terület, időpontja 2003. szeptember 13., szombat, délelőtt 11 óra. A réceállomány felmérése 10 óra 30 perctől kezdődik.
fidesz.hu