Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Berlusconi-Mubarak találkozó Rómában

A közel-keleti vérontásnak véget kell vetni, s Olaszország és Egyiptom megítélése szerint a rendezést célzó útiterv megvalósítása nyújtja jelenleg az egyetlen reményt e célok elérésére.


Dátum: 2003-09-11 19:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14525
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:32.927670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Silvio Berlusconi olasz kormányfő csütörtökön Rómában a kétnapos olaszországi látogatásra érkezett Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel tárgyalt. Az Európai Unió soros elnökeként azt hangoztatta, hogy az EU a rendezés egyik aktív főszereplője kíván lenni - nem csak gazdasági, hanem politikai értelemben is -, s ennek megfelelően kíván nyomást gyakorolni az érintett felekre, amelyeket józanságra és megfontoltságra intett, továbbá együttműködés kialakítására szólított fel.

Mubarak - akinek látogatására rendkívüli biztonsági intézkedések közepette került sor - a tárgyalások után tartott közös sajtóértekezleten azt hangoztatta, hogy Jasszer Arafat megválasztott elnöke a palesztinoknak, ezért hiba lenne elhanyagolni szerepét, kiutasítása pedig olyan szarvashiba lenne, amellyel az izraeliek óriási káoszt teremtenének.

Berlusconit ugyanakkor az újságírók elsősorban az egyik korábbi - a bírák lököttségét hangoztató kormányfői mondat miatt már elhíresült - interjújáról faggatták, mivel a The Spectator brit hetilap egy hónappal ezelőtt készült interjújából most újabb részleteket közölt az olasz sajtó, pontosabban a Voce di Rimini című lap. A sajtóbeszámoló szerint Berlusconi nem engedte egy sorba állítani Szaddám Huszein és Benito Mussolini diktatúráját: az utóbbi szerinte sokkal "puhább volt", a duce "nem mészárolt le senkit és külföldre küldte az embereket nyaralni". Berlusconi most azzal védekezett, hogy - az újságírók által félreértelmezett, háttérbeszélgetés során elhangzott szavaival - nem volt célja újraértékelni Mussolini szerepét, viszont "igaz olaszként" nem fogadhatja el az iraki diktatúrával való, mindenfajta történelmi alapot nélkülöző párhuzamot. Az olasz kormányfő a baloldal heves bírálatait és politikai mesterkedéseit visszautasítva azt hangoztatta, hogy éppen a baloldalnak kell szégyenkeznie, ugyanis osztozott a kommunizmus rémtetteiben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek