Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

NAÜ: egyelőre nincs döntés Iránról

Nem tudott határozatot elfogadni a tervezett időpontig Iránról a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa Bécsben, így csütörtökön nem zárták be a testület négynaposra tervezett ülését.


Dátum: 2003-09-11 19:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:33.236794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 35 állam szavazati jogú képviselőjéből álló testület várhatóan csak pénteken dönt arról a határozati javaslatról, amelyet Németország, Franciaország és Nagy-Britannia terjesztett elő. E szerint felszólítanák Iránt, hogy azonnal írja alá az atomsorompó-szerződésnek azt a kiegészítő jegyzőkönyvét, amely lehetővé teszi, hogy nemzetközi ellenőrök bármilyen atomlétesítményben bejelentés nélkül ellenőrzést tartsanak. Teheránnak a törvénykezési rendszerébe is be kellene illesztenie a kötelezettségvállalást, le kellene állítania minden olyan tevékenységet, amely urándúsítással kapcsolatos, és nem foglalkozhatna az atomerőművi fűtőelemek kezelésével sem. Minden adatot közölnie kellene nukleáris importjáról, és minden olyan dokumentációt a NAÜ rendelkezésére kellene bocsátania, amelyek nukleáris területtel kapcsolatos tudományos kísérletekre vonatkoznak. A javaslat minderre a jövő hónap végéig adna időt Iránnak.

A tanácskozásról kiszivárgott hírek szerint Dél-Afrika is hasonló tartalmú határozati javaslatot terjesztett elő, de abban nem szerepelt határidő, majd a beterjesztő a nap folyamán ezt a javaslatot újrafogalmazásra visszavonta.

A német-francia-brit javaslatot állítólag már 20 ország - közöttük az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada és Japán - támogatja. Oroszország korábban úgy foglalt állást, hogy nem fogadna el ultimátumot, ennek ellenére állítólag hajlik arra, hogy ne szavazzon a nyugati hármas javaslata ellen. A NAÜ szabályzata szerint egyszerű többség kell egy határozat elfogadásához.

Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy Mohamed el-Baradei, a NAÜ főigazgatója a kormányzótanács hétfőn kezdődött ülésén teljes együttműködést követelt Teherántól, valamint azt, hogy tegye átláthatóvá nukleáris programját. A főigazgató csütörtökön úgy vélte: a kormányzótanács tagjainak többsége arra voksol majd, hogy szabjanak határidőt Teheránnak a NAÜ követeléseinek teljesítésére.

Ezzel szemben viszont határozottan állást foglalt Ali Akbar Szalehi, az iráni küldöttség vezetője, aki kijelentette: országa nem fogadja el, hogy egy szuverén államnak határidőket szabjanak.

Hasonlóképpen nyilatkozott a nap folyamán Szarajevóban Kamal Harazi iráni külügyminiszter is. Az osztrák tömegtájékoztatás jelentései szerint óvott attól, hogy éles hangú NAÜ-határozat szülessen Bécsben, mert mint mondta, az tovább bonyolítaná a helyzetet. Megismételte, hogy országa nem fejleszt ki atomfegyvereket, és kész az együttműködésre a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek