Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az USA nem érdemli meg a segítséget?

Két évvel az Amerikát ért terrortámadások után a nemzetközi politika legfőbb kérdése az, hogy az Egyesült Államok hajlandó-e számolni a világ többi országának véleményével - írta a Nyezaviszimaja Gazeta pénteken.


Dátum: 2003-09-12 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14540
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:37.373233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2001. szeptember 11. óta eltelt két év nem ad okot derűlátásra. Az akkor még közös fájdalommal és dühvel létrehozott terrorizmusellenes koalíció egységéről ma már kevesen beszélnek. Lezajlott ugyanis két háború, amelynek kétségesek az eredményei. S bár az afganisztáni akciót a nemzetközi közösség legalább még támogatta, az iraki háború megosztotta a világot.

Irakot káoszba taszították, a közel-keleti helyzet pedig - nemcsak Irakban, de az izraeli-palesztin fronton is - napról napra feszültebbé válik. Az, hogy nem találtak Irakban tömegpusztító fegyvereket, aláássa az iraki "kását" kifőző amerikai és brit vezetők hitelét.

A Nyezaviszimaja Gazeta értékelése szerint az Irakkal kapcsolatos új ENSZ BT-határozat hátterében húzódó egyeztetések az iraki olajtorta fölszeleteléséről szólnak. Washington kész a felelősség egy részét áthelyezni az ENSZ és más államok vállára, ám a valódi hatalmat és mindenekelőtt az olajkincs feletti rendelkezést nem engedi ki a kezéből.

Az iraki lecke talán ráébresztheti a szuperhatalmat arra, hogy figyelembe kell vennie a világközösség véleményét. Az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség közötti, Irakkal kapcsolatos vita esetleg megváltoztathatja Washington hozzáállását. Az európai biztonságpolitikai koncepció szerint a katonai erő alkalmazása csak végső eszköz lehet egy probléma megoldásában az összes lehetséges diplomáciai út kimerítése után, és akkor is csak ENSZ-felhatalmazással. Az Egyesült Államok megelőző stratégiájában a katonai fellépés azonban korántsem a végső megoldás.

Az orosz újság szerint Irak ügye előbb-utóbb politikájának módosítására fogja késztetni az ENSZ-szel is taktikázó amerikai vezetést. Ki fog derülni, hogy a védelmi célokra több százmillió dollárt költő Egyesült Államok erőforrásai is végesek, s ha nem korrigálja külpolitikáját, bebizonyosodhat, hogy véget ér a pünkösdi királyság.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek