A magyar gazdaság nem eléggé versenyképes
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint nem elsősorban a júliusi folyómérleg-hiány 408 millió eurós összege, hanem a folyamatosan romló irányzat ad okot aggodalomra. A szakértők 6 százalék körüli év végi hiányt jósolnak.
Dátum: 2003-09-12 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:38.271242, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Olivier Desbarres, a Crédit Suisse First Boston londoni befektetési irodájának feltörekvő térségi vezető konzultánsa pénteken azt mondta: a ház a tényleges adattal szinte egyező deficitet várt a vizsgált hónapról, és a jelek szerint a piac egészét sem sokkolta a júliusi hiány, hiszen nem sokkal közzététele után a forint 255/euró alá erősödött.
Desbarres szerint tizenkét havi mozgóalapon nézve azonban kiderül, hogy a mérleg folyamatosan romlott az elmúlt egy évben. Az elemző saját számításai szerint a folyó deficit júliusban az addigi tizenkét havi GDP-érték 5,5 százaléka volt a júniussal zárult tizenkét hónap hazai össztermékértékének 5,3 százaléka, illetve a tavaly júliusi 4,0 százalék után.
Desbarres a folyamatos romlás okát az import- és az exportnövekedés üteme közötti különbségben látja. Nem valószínű, hogy ez a közeljövőben megváltozna, és az idei teljes évi folyómérleghiány várhatóan meg fogja közelíteni a GDP-érték 6,0 százalékát - tette hozzá.
A gyenge exportnövekedés a CSFB térségi szakértője szerint azt tükrözi, hogy a magyar gazdaság egyszerűen nem eléggé versenyképes szomszédaival összehasonlítva, és a versenyképesség javulásának rövid távú kilátásait a forint új keletű erősödése sem javítja. Az elemző a jövő év végére is még 5,5 százalékos folyómérleg-deficitet vár.
Desbarres kiemelte, hogy a folyó hiány finanszírozása igen jelentős mértékben a külföldi portfolió-befektetők hazai adósságvásárlásaitól függ.
Ralph Sueppel, a Merrill Lynch feltörekvő piaci makroelemzője a júliusi adatról szintén azt mondta, hogy "annak fő üzenete a hiány folyamatos mélyülése". Sueppel a maga számításai alapján az addigi tizenkét havi mozgó bázison a GDP-érték 5,3 százalékára tette a júliusi deficitet, jóllehet az év elején az ő adatai szerint az akkori tizenkét havi hiány még csak 3,3 százalék volt.
Az elemző szerint nem a hiány mértéke, hanem növekedésének üteme az aggasztó.
A másik aggályos jelenségnek a közvetlen külföldi befektetések gyengeségét nevezte. Sueppel szerint - jóllehet júliusban éppen erősödés mutatkozott - az akkor zárult 12 hónap átlagában a befektetett működőtőke értéke a GDP 0,8 százalékára süllyedt, és ez az addigi éves folyó hiánynak csak a felét fedezte, ami nagyon alacsony a közép-európai átlaghoz mérve.
A Merrill Lynch elemzője is azt mondta, hogy a jelenlegi folyómérleg-irányzat növeli a magyar gazdaság versenyképességével kapcsolatos piaci aggályokat. Ralph Sueppel az eddigi adatok alapján szintén 6,0 százalék körüli GDP-arányos deficitet vár decemberre.
MTI - fidesz.hu