Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adevarul: nem oldódik meg az aradi Szabadság-szobor ügye

Az aradi Szabadság-szobor kérdésének megoldása akár a jövő évi választások utáni időszakra is áthúzódhat - véli pénteki számában az Adevarul, amely szerint a kormányzó szociáldemokraták nem is siettetik a dolgot, hogy ne haragítsák magukra az erdélyi román választókat.


Dátum: 2003-09-12 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14545
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:38.901800, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legnagyobb példányszámú és a legnagyobb közéleti befolyással rendelkező román politikai napilap rövid tudósításban számolt be arról, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) és a kormányzó Szociáldemokrata Pártnak (PDS) "nem sikerült megoldást találnia az aradi vértanúk emlékét idéző Szabadság-szobor problémájára".

A lap utal arra, hogy Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke mind Adrian Nastase miniszterelnökkel, mind Ion Iliescu államfővel közös asztalhoz ült, de e találkozóknak csak annyi eredménye lett, hogy a román tárgyalófelek egy "megbékélési park" létrehozására tettek javaslatot. Ez az indítvány nem elégíti ki a magyarok politikai szervezetét, mert ez utóbbi azt szerette volna, hogy az emlékművet október 5-én - azaz egy nappal az aradi vértanúkról rendezendő megemlékezés előtt - helyezzék köztérre.

Csakhogy a megbékélési park esetleges megalkotása hosszú időbe telhet, elhúzódhat akár a jövő évi helyhatósági és parlamenti választások utáni időszakra is - állapítja meg a román lap -, annál is inkább, mert a PDS nem akarja magára haragítani az erdélyi román szavazóit. A magyarok emlékműve ráadásul szinte bizonyosan veszítene láthatóságából egy szoborpark részeként - fűzi hozzá az Adevarul.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek