Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány intézkedései könnyítettek a családok sorsán

A Fidesz négy évvel ezelőtt megfogalmazott célkitűzéseit, kormányzati politikáját a család, munka, tanulás, rend, összetartozás által meghatározott alapértékekre építette és építi - hangoztatta Kövér László kedden Nagykőrösön.


Dátum: 2002-03-27 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1338
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:33.455494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Párt ügyvezető alelnöke rámutatott, a felállított sorrend nem egyszerűen érzelmi, erkölcsi, nemzeti megfontolásból kezdődik a családdal: a Fidesz már a parlamenti ciklus elején látta, hogy "kőkemény közgazdasági problémát vetít előre" az 1980 óta folyamatos népességfogyás.

Szavai szerint a Fidesz vezette kormánykoalíció az elmúlt négy év alatt bebizonyította, hogy a népességmozgás mélyen zajló folyamatait egy kormány nemcsak rontani tudja, mint tette ezt a Bokros-csomag, hanem javítani is.

Kövér László úgy vélte, a megelőző két választáshoz képest most könnyebb lesz a választópolgárok helyzete. - Most nincsenek, legalábbis az eséllyel küzdők között nincsenek olyan pártok, amelyek nem voltak benn az elmúlt négy esztendőben a parlamentben - jegyezte meg a politikus, hozzátéve: az ott végzett munka alapján a választópolgárok dönteni tudnak.

A kormány eredményeiről szólva jelezte: míg 1998-ban a családok 80 százalékánál jelentette már az első gyermek vállalása is, hogy átléptek a szegénység küszöbén, vagyis gondot okozott a mindennapi megélhetés is, most elenyésző az ilyen családok száma. Kövér László rámutatott, 1998-ban családtámogatásra 193 milliárd forint jutott, az idén pedig 390 milliárd, ami háromszorosa az 1996. évinek.

- A fiatal házasok számára az otthonteremtéshez nyújtott lakásépítési támogatások, a főiskolások részére a diákhitel is voltaképpen a családok sorsát könnyíti - tette hozzá.

Szólt arról, hogy a Fidesz tisztában van ugyan azzal, hogy a háromgenerációs együttélést napjainkban már nem nagyon lehet megvalósítani, ugyanakkor a családot három generációnak tekintik, amelyben a szülő-gyermek mellett a nagyszülők is helyet kapnak.

- A köznyelvben nagyi-gyesnek hívott intézkedést, miszerint nagyszülők is elmehetnek gyesre, a következő négy évben annyiban módosítjuk, hogy ne kelljen választaniuk a nagyszülőknek a nyugdíj és a gyes között, hanem egyszerre kapják mind a kettőt - mondta Kövér László.

A Fidesz ügyvezető alelnöke Nagykőrösön a választókerület korábban kisgazda színekben megválasztott parlamenti képviselője, Czira Szabolcs állatorvos választási kampányán vett részt. A most Fidesz-MDF közös jelöltjeként induló Czira Szabolcs kijelentette: változatlanul kisgazda, így fogadták el a jelölő pártok is.

A következő négy esztendőre a legfontosabb megvalósítandó feladatnak - az országos program mellett - azt jelölte meg, hogy Nagykőrösön és környékén az infrastruktúra tovább fejlődjön, beleértve ebbe a város ivóvíz-hálózatának fejlesztését is.

Kapcsolódó elemek