Megmenekült a biztos bezárástól Ringa
A Kapuvári Húsgyár megmentésére alakult válságstáb pénteki értékelése szerint a Ringa megmenekült a bezárástól, biztos helyzetet azonban csak a patinás gyár eladása jelenthet. Ezért Ivanics Ferenc közleményében kéri az agrárminisztert, járjon el abban, hogy a termelői konzorcium - kormányzati hitelgarancia segítségével - megvásárolhassa a gyárat.
Dátum: 2003-09-12 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14553
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:41.282251, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
KÖZLEMÉNY
A Kapuvári Húsgyár megmentésére alakult válságstáb pénteken értékelte az elmúlt egy hónap alatt történteket:
A húsgyár a helyi pártállástól független összefogásnak köszönhetően a biztos bezárástól megmenekült. A jelenlegi helyzet azonban sem az ott dolgozók, sem a termelők számára nem megnyugtató, a bérleti konstrukció csak elodázza a jelenlegi problémákat. Ezt a szomorú helyzetet igazolja a napokban megkezdődő gépleszerelés és elszállítás is.
Biztos helyzetet a patinás gyár eladása jelent a héten létrejött termelői konzorcium részvételével kialakított új tulajdonosi kör számára, s ez a megoldás - az eddigi tárgyalások alapján - illeszkedik a szaktárca elképzeléseihez is.
A dolgozók, a termelők és a város képviseletében kérjük az FVM-minisztert, járjon el abban, hogy a gyár megvételére lehetőség legyen, s hogy a kormányzat hitelgaranciát biztosítson a termelői konzorcium részére.
Kapuvár, 2003. szeptember 12.
Ivanics Ferenc
a válságstáb vezetője
országgyűlési képviselő
fidesz.hu