Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Arculatot vált az MSZP: húznak, mint a vadlibák

Szakértők becslése szerint az MSZP mostani szórólapozó akciója mintegy 120 millió közpénzekből származó pénzt emészt fel. Eközben - amint közvélemény-kutatások alátámasztják - egyre több ember érzi saját bőrén, hogy jövőbeli kilátásaik egyre rosszabbak.


Dátum: 2003-09-12 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:42.210753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bár nyilván nem állnak meg Döbrögiék a több millió szórólap terítésénél, szakértők szerint már ez is legalább 120 millió közpénzekből származó forintba kerülhet. Az emberek többsége azonban úgy érzi, a kilátásaik rosszabbak, mint korábban voltak.

A sok csacsiságot tartalmazó kampányanyag egyetlen újdonságot bír felmutatni. Figyelemre méltó, hogy a szocialisták úgy vélik: a szekfű elszáradt, ezért új logót választanak maguknak: húznak, mint a vadlibák.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek