Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Befürödnek a betegek

A fürdőkezelések ára emelkedik, a kormány ugyanakkor kötelezővé akarja tenni, hogy a gyógyfürdők a betegekkel fizettessék meg a kezelések nem támogatott részét. A Fidesz egészségügyi kabinetje közleményben tiltakozik ez ellen.


Dátum: 2003-09-12 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14557
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:42.509638, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség határozott álláspontja, hogy a fürdőkezelések árának emelésével - a tb-támogatás ellenére - a betegeknek nominálisan is többet kell fizetniük a kezelésekért. Ennél is sokkal súlyosabb azonban, hogy a szocialista kormány kötelezővé akarja tenni, hogy a gyógyfürdők a betegekkel fizettessék ki a kezeléseknek a nem támogatott részét. Így azonban nem minimalizálják, hanem rögzítik a kisnyugdíjasok, a mezőgazdasági dolgozók és a bányászok költségeit is. A drágább kezelést a betegek egy része nem tudja és nem is fogja kifizetni, pedig elengedhetetlenül szükséges a gyógyulás érdekében. Ez a fürdőknél forgalomcsökkenéshez vezet, és áttételesen növeli a gyógyszerköltségeket és a kórházi kezelések számát is.

Az OEP nem írhatja elő kötelezően a fürdőknek, hogy "behajtsák" a betegeken a költségeiket, hiszen a gyógyfürdő-szolgáltatás a vonatkozó törvény szerint nem hatósági áras. Semmilyen szerződés nem írhat felül jogszabályi rendelkezéseket.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség egészségügyi kabinetje továbbra is elfogadhatatlannak tartja azt a burkolt fenyegetést is, amelynek értelmében ha egy gyógyfürdő nem fogadja el a módosítást, azzal az OEP nem köt további szerződést.

Selmeczi Gabriella

Fidesz- Magyar Polgári Szövetség

egészségügyi kabinet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek