A költségvetési bizottság kéri a PSZÁF-beszámolót
Varga Mihály, a parlament költségvetési bizottságának fideszes elnöke pénteken közölte, hogy írásban fogja kérni a testület tagjai számára a PSZÁF-elnök éves beszámolóját a kormánytól.
Dátum: 2003-09-12 20:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:44.379302, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály elmondása szerint a miniszterelnöktől korábban azt a választ kapta, hogy jogászai álláspontja szerint amíg a kormány nem fogadja el a beszámolót, addig nem küldheti el a bizottságnak.
A beszámoló kérdését Hargitai János fideszes képviselő vetette fel a testület ülésén. Elmondta, a költségvetési bizottság tájékoztatását a PSZÁF-ról szóló törvény írja elő, amely kimondja, hogy a felügyelet elnöke a szervezet tevékenységéről évente, a kormánynak adott beszámolót követően, tájékoztatja az Országgyűlés illetékes bizottságát.
Szabó Lajos, a bizottság MSZP-s alelnöke közölte, hogy az ellenőrzési albizottság szocialista tagjai korábban ez ügyben már éltek kezdeményezéssel, azonban Font Sándor (MDF), az albizottság elnöke nem hívta össze az ülést.
MTI - fidesz.hu