Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kulcsár munkatársnőjével szaporodik a gyanúsítottak száma

Újabb, immár a tizenegyedik gyanúsítottat hallgatta ki a rendőrség a K and H brókercég ügyében pénteken délután - közölte a rendőrség az MTI érdeklődésére. Kulcsár Attila egyik munkatársnőjét hallhatta ki a rendőrség, akinek a "személye okirat-hamisítással hozható összefüggésbe" - mondta el Garamvölgyi László ezredes, Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója.


Dátum: 2003-09-12 20:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:44.678676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kihallgatása után a hölgy eltávozhatott, s szabadlábon védekezhet - tette hozzá. A kommunikációs igazgató nem kívánt válaszolni az MTI-nek arra a kérdésére, hogy konkrétan mit kérdeztek a gyanúsítottól, illetve az mit válaszolt, csak annyit közölt, hogy "ez nem publikus".

Kulcsár Attilát, a Kereskedelmi és Hitelbank brókercégének, a K and H Equities volt munkatársát tízmilliárdos sikkasztással gyanúsítják, s jelenleg Bécsben kiadatási őrizetben van.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek