Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: a sajátos magyar út csak a munka lehet

Sajátos magyar utat kell járnunk az Európai Unióban is, mert ha nem így teszünk, akkor csak a baljós jelek szaporodnak majd - jelentette ki Orbán Viktor szombaton a Veszprém megyei Nyárádon.


Dátum: 2003-09-13 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14576
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:48.506816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöke a község alapításának 850. évfordulója ünnepén mondott beszédében hangsúlyozta: a sajátos magyar út csak a munka lehet.

Hozzáfűzte: a jövőben is csak a lélekkel végzett munka erejére építhetjük Magyarország felemelkedést, polgárainak gyarapodását.

A politikus rámutatott: éppen ezért Magyarország nem mondhat le a gazdaság fejlesztéséről, a vállalkozók, a gazdák támogatásáról, mert ők adnak munkát az embereknek.

Orbán Viktor szerint az unió létezése a jövőben is csak úgy képzelhető el, ha az azt alkotó nemzetek egyre erősebbek lesznek. "Ezért nekünk nem félni kell az EU-tól, hanem reménykedni abban, hogy az unión belül is képesek leszünk megőrizni azokat a megkülönböztető jegyeket, nyelvet, szokásokat, észjárást, amelyek olyan sajátosan egyedi nemzetté tesznek bennünket, magyarokat" - hangsúlyozta a volt miniszterelnök.

Rámutatott ugyanakkor arra, hogy az Európai Unió "nem edzőtábort jelent, hanem az már maga a verseny".

A Fidesz elnöke hangsúlyozta: az EU alkalmatlan arra, hogy gazdasági válságban lévő országok bajait orvosolja. Mint mondta: "az unió csak olyan országoknak jó, amelyek felkészültek a versenyre".

Orbán Viktor úgy látja, Magyarország ma nem ilyen, s "kevesebb, mint egy évünk van arra, hogy egy versenyre felkészült állammá, közösséggé változtassuk".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek