Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szájer József az unióról és a kormány tehetetlenségéről

Méltatlannak tartom, ha a békés építkezés időszakában a kedélyeket mesterségesen borzoló anyagokkal zaklatják a polgárokat - mondta Szájer József, aki szeretné, ha a leghűségesebb város szellemi értelemben is megőrizné a köztisztaságát. A Parlament fideszes alelnöke a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség helyi választókerületi elnökeként tartott sajtótájékoztatót pénteken.


Dátum: 2003-09-13 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14578
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:49.104660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz késedelmes átalakításával kapcsolatos sajtóhírekre reagálva Szájer József elmondta, hogy az alapos döntéshozás az oka annak, hogy a választókerületek elnökeit érintő kérdésekben még nem mindenhol hozták meg a döntést.

Az elkövetkezendő időszak legfontosabb parlamenti teendőiről szólva arról beszélt, hogy az ősszel terítékre kerülő nagy horderejű kérdésekre a kormány nem tud megfelelő figyelmet fordítani, mert - mint fogalmazott - energiáit lekötik a kabinetet is érintő korrupciós ügyek. - Mindez negatívan befolyásolja a következő évre vonatkozó gazdaságpolitikai döntések előkészítését - tette hozzá.

Szájer József szólt arról is, hogy a források szerkezetének uniós tagságunkból következő átalakulása újfajta költségvetési gondolkodást tesz szükségessé. Emlékeztett rá ugyanakkor, hogy a Medgyessy-kormány hivatalba lépése óta az ország eladósodása fejenként 220 ezer forinttal növekedett.

A Fidesz aggasztónak tartja, hogy az egyensúlytalan eladósodás nem párosul fejlesztésekkel - mondta. A politikus úgy látja: miután az Orbán-kormány által meghirdetett Széchenyi Terv helyett új koncepciót nem dolgoztak ki, a pénz elfolyásának nem állja útját semmi sem. - Az eladósodás mértékét a minden eddiginél nagyobb létszámú államapparátus működtetésének költségei tovább növelik - tette hozzá.

Szájer József aggályosnak tartja, hogy az uniós források fogadásának mechanizmusa mindezidáig nem alakult ki és emellett olyan elmaradások vannak a csatlakozással kapcsolatos felkészülésünkben is, amelyek a támogatások mértékének csökkenését eredményezhetik.

Kifejtette: megfelelő gazdaságélénkítő politikával kivédhető lett volna a kedvezőtlen külgazdasági folyamatok hatása. - Nem igaz, hogy a gazdasági válság eleve meghatározza az ország helyzetét - fogalmazott ezzel összefüggésben, rámutatva, hogy az előző kormányciklus idején jelentkező válság magyar gazdaságot érintő hatásait a polgári kormány a gazdaság élénkítésével küzdötte le.

A Fidesz nem látja biztosítottnak a gazdaság - Medgyessy Péter megfogalmazása szerinti - ,,szinten tartását", ezért a költségvetési törvény tárgyalásakor gazdaságélénkítő, a lakosság életkörülményeinek javítását célzó javaslatokat fog benyújtani - közölte Sopron választókerületi elnöke.

Szájer József elmondta, hogy az integrációs felkészülés jegyében a Fidesz javasolt egy úgynevezett "Európa-törvény" elkészítését, amely a csatlakozást követően a Brüsszelhez köthető törvényhozási aktusokban ellenőrzési jogosítványt biztosítana a Magyar Országgyűlésnek, s így - fűzte hozzá - a magyar állam szuverenitása megőrizhető lenne.

Szájer József kifejtette: május óta személyében Sopronnak és térségének is van megfigyelői státusú európai parlamenti képviselője, akit kérdéseikkel a polgárok megkereshetnek.

A politikus jelezte: a régióban a schengeni rendszer életbe lépéséig lesz lehetőség az uniós irányelveknek megfelelő kishatár-forgalom kialakítására.

Szájer József az MSZP szórólapos kampányával kapcsolatos újságírói felvetésre válaszolva úgy fogalmazott: Sopron szellemiségéhez méltatlannak tartom, ha a békés építkezés időszakában a kedélyeket mesterségesen borzoló anyagokkal zaklatják a polgárokat. Jelezte: képviselői hírlevelében az általa elvégzett munkáról tájékoztatta, és párbeszédre hívta a város lakóit.

- Szeretném, ha Sopronnak szellemi értelemben is megmaradna "a köztisztasága" - zárta szavait a parlament alelnöke.

cyberpress - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek