Nem lesz jelentés a tömegpusztító fegyverekről?
Belátható időn belül nem tesz közzé jelentést az iraki tömegpusztító fegyverekről a brit és az amerikai kormány, miután az Irakban tevékenykedő kereső csoport semmilyen bizonyítékot nem talált e fegyverek létezésére - közölte a The Sunday Times.
Dátum: 2003-09-14 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14586
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:51.487817, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vezető vasárnapi brit lap értesülése szerint az 1400 brit és amerikai tudósból, valamint katonai és hírszerzési szakértőből álló iraki feltáró bizottság, amely négy hónapja kutat vegyi és biológiai fegyverek után, eddig teljes kudarccal járt.
Az előzetes várakozások szerint hétfőn közzétettek volna egy köztes jelentést az eddig elért eredményekről, de a brit parlament nemzetbiztonsági és hírszerzési bizottságának tagjaival közölték, hogy ennek a jelentésnek a kiadását is "elhalasztották", új időpont kitűzése nélkül - áll a cikkben.
A The Sunday Times által idézett brit katonai hírszerzési források szerint a csoport végleges jelentésének közzétételét is elhalasztották, és a jelentést később sem feltétlenül hozzák nyilvánosságra. Ezt az összefoglalót a feltáró bizottság vezetője, David Kay adná át George Tenetnek, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA vezetőjének.
Júliusban Kay egy amerikai tévéinterjúban még azt mondta: az általa látott bizonyítékok meggyőzték őt arról, hogy Szaddám Huszein egykori iraki elnöknek volt tömegpusztító fegyverek gyártását célzó programja. Azt is valószínűnek tartotta, hogy "erős bizonyítékok" fognak előkerülni az e fegyverek célba juttatására szolgáló rakétarendszerek, és "jó eséllyel" biológiai fegyverek létére is.
Brit illetékesek szerint azonban Kay valószínűleg "a levegőbe beszélt", mivel eddig semmilyen egyértelmű bizonyíték nem került elő - írta a The Sunday Times.
Az iraki tömegpusztító fegyverek utáni hajsza életfontosságú része annak a londoni és washingtoni törekvésnek, amelynek célja a mind kétkedőbb közvélemény meggyőzése a háború jogosságáról. Eddig azonban csak vaklármák voltak; ezek közé tartozott az a pilóta nélküli repülőgép, amelyet az ENSZ fegyverellenőrei találtak, és amelyről az amerikai és a brit kormány azt feltételezte, hogy vegyifegyver-hatóanyagok szórására alkalmas. Az amerikai légierő éppen e hétvégén kiszivárgott jelentése szerint azonban a gépeket főleg felderítésre használták - írta a vasárnapi brit lap.
MTI - fidesz.hu