Izrael-ellenes tüntetés Indonéziában
Legalább tízezren tüntettek vasárnap Jakarta utcáin Izrael ellen, az önálló palesztin állam létrehozását követelve.
Dátum: 2003-09-14 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14589
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:52.342462, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A konzervatív, iszlám orientációjú Igazság Párt híveiből összegyűlt tömeg - a szervezők szerint több tízezer ember - az indonéz fővárosban lévő ENSZ-képviselet elé, illetve az ettől nem messze lévő amerikai nagykövetség elé vonult. A tüntetők a szabad palesztin állam megteremtését és a gyarmati uralom megszüntetését követelő jelszavakat kiáltoztak és hangosan tiltakoztak az ellen, hogy Izrael a múlt héten Jasszer Arafat palesztin elnök eltávolításáról hozott elvi döntést. "Izrael az igazi terrorista" - kiáltozták. A megmozdulás résztvevői palesztin és indonéz zászlókat lengettek.
Indonézia 210 milliós lakosságának 85 százaléka muzulmán hitű, de a mérsékeltek közé tartozik és döntő többségük támogatja a jakartai kormány intézkedéseit a szélsőséges szervezetek ellen.
MTI - fidesz.hu