Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Katonai hatalomátvétel Bissau-Guineában

A hadsereg magához ragadta a hatalmat Bissau-Guineában vasárnap. A kis nyugat-afrikai ország elnökét letartóztatták, a vidéken tartózkodó miniszterelnök után csapatokat küldtek, hogy őt is őrizetbe vegyék.


Dátum: 2003-09-14 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14590
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:52.620456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államcsíny hírét a Lusa portugál hírügynökség jelentette a bissau-guineai hadsereg vezérkari főnökének közleményére hivatkozva.

A portugál kormány azonnal rosszallását fejezte ki a hatalomátvétel miatt, és követelte az alkotmányos jogrend helyreállítását az egykor portugál gyarmati uralom alatt álló országban.

Az afrikai ország hadserege szerint Kumba Yala államfő és Mario Pires miniszterelnök képtelennek bizonyult arra, hogy megoldja az ország problémáit. Konkrétan azt vetik Yala és Pires szemére, hogy nem tudtak megbirkózni a bérhátralékok kifizetésének problémájával, ami társadalmi megrázkódtatásokhoz, sztrájkhullámokhoz vezetett a közelmúltban.

A hadsereg az egész ország területére kijárási tilalmat vezetett be, és nyugalomra szólította fel a lakosságot a helyzet tisztázásáig. Az AFP és az AP helyszíni beszámolója szerint Bissauban teljes nyugalom uralkodik, egyetlen puskalövést sem lehetett hallani a több mint 1,1 milliós ország fővárosában.

Bissau-Guinea a világ egyik legszegényebb országa, még mindig nem heverte ki az 1998-as polgárháború által okozott károkat, így a lakosság gyakran küzd élelmiszerhiánnyal, és az alapvető közszolgáltatások igen gyakran nem működnek. Yala elnök 2002 novemberében feloszlatta a parlamentet, ám februárban azt ígérte, hogy választásokat tartanak a kormány munkáját megbénító politikai viszályok feloldásának érdekében. A pénzhiány és nemzetközi nehézségek miatt többször elhalasztották, legutóbb október 12-re a választásokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek