Már nem a Köztársaság téren dől el, kit állítanak bíróság elé
Magyarország jogállam, ahol az igazságszolgáltatás a törvényhozástól és a végrehajtó hatalomtól elválasztva működik. Nem vet jó fényt Magyarországra, hogy a szocialisták olyan listavezetővel akarják magukat képviseltetni az Európai Parlamentben, aki képtelen megérteni, hogy az Európai Unióban nem a politikusok mondják meg az ügyészségnek, hogy ki ellen emeljen vádat, és ki ellen nem - írja közleményében Répássy Róbert.
Dátum: 2003-09-14 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14594
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:53.810709, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lassan mondjuk, hogy Kovács László is megértse: elmúltak már azok az idők, amikor a Köztársaság téren mondták meg, hogy kit kell bíróság elé állítani. Még ha nehezére esik is, de a szocialisták pártelnökének tudomásul kell vennie: Magyarország jogállam, ahol az igazságszolgáltatás a törvényhozástól és a végrehajtó hatalomtól elválasztva működik.
Nem vet jó fényt Magyarországra, hogy a szocialisták olyan listavezetővel akarják magukat képviseltetni az Európai Parlamentben, aki képtelen megérteni, hogy az Európai Unióban nem a politikusok mondják meg az ügyészségnek, hogy ki ellen emeljen vádat, és ki ellen nem.
A brókerbotrány eseményeiről Kovács László nem pontosan tájékoztatta hallgatóságát. Az általa elmondottakat azzal kell kiegészíteni, hogy a milliárdos sikkasztás és pénzmosás abban az időszakban és azoknál a bankoknál történt, melyeknek vezetői többek között László Csaba, Draskovics Tibor és Medgyessy Péter voltak. Kovács Lászlónak tehát hallgatósága előtt inkább e kínos egybeesésekre kellett volna magyarázatot adnia.
A K&H Banknál és brókercégénél, valamint az Inter-Európa Banknál történt bűncselekményeket soha sem leplezték volna le, ha a Szász Károly vezette Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nem tárja fel a gyanús pénzmozgásokat. Ezek után nem csodálkozunk az MSZP elnökének ideges nyilatkozatain.
Répássy Róbert
frakcióvezető-helyettes
Fidesz -Magyar Polgári Szövetség
Budapest, 2003. szeptember 14.
fidesz.hu