Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közlekedésbiztonsági konferencia Budapesten

A közlekedésbiztonsági szakembereket tömörítő nemzetközi szervezet 19. világkongresszusa hétfőn kezdi meg háromnapos munkáját Budapesten - közölte a társaság kelet-európai alelnöke a rendezvény sajtótájékoztatóján vasárnap, a Budapest Kongresszusi Központban.


Dátum: 2003-09-14 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14596
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:54.405571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 1960-ban alapított International Traffic Medicine Association első ízben ülésezik kelet-európai államban. Az eszmecserén 17 ország képviselteti magát, a közlekedésbiztonság aktuális kérdéseiről mintegy 70 előadás hangzik el - mondta Nemes György. Egyebek mellett a sérültek mentésével, ellátásával kapcsolatos témakörök, továbbá az alkohol, a kábítószer és a gyógyszerek vezetésre gyakorolt hatásai, valamint a biztonsági öv és a légzsák biztonságos használatának kérdései kerülnek napirendre - tette hozzá. Magyarországon - nemzetközi viszonylatban - rendkívül magas a közúti balesetet szenvedők halálozási aránya, így a kérdés időszerűsége megkérdőjelezhetetlen - mondta Frenyó Sándor, a traumatológiai intézet munkatársa, a kongresszus titkára. Nemes György reményei szerint az ülésen elhangzó kutatási eredmények és ajánlások a magyar hatóságok munkáját is segítik majd. Tavaly 19.686 személysérüléses baleset történt az utakon Magyarországon, ebből 1.264 végződött halállal.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek