Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Észtországban igent mondtak az EU-ra

Az Európai Unióhoz való csatlakozás mellett szavazott vasárnap az észt választók túlnyomó többsége - derült ki azokból az előzetes, részleges eredményekből, amelyeket a választási bizottság tett közzé néhány perccel a szavazóurnák zárása után.


Dátum: 2003-09-14 19:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:54.696731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eddig 287 szavazóhelyiségből (a helyszínek közel fele) beérkezett részleges előzetes adatok, valamint a szavazásra jogosultak húsz százaléka által a héten már korábban levélben leadott voksok első összesítése alapján 73 százalék támogatta az unióhoz való csatlakozást, s csak 27 százalék ellenezte azt - jelentette a Reuters brit hírügynökség. A szavazóhelyiségeket közép-európai idő szerint 19 órakor zárták be. A referendum végeredménye nem függ a részvételi aránytól, s bár a népszavazás eredménye nem kötelező erejű, a parlament kétségkívül követni fogja a választók akaratát. A szavazatukat leadott polgárok kikérdezésén alapuló közvélemény-kutatások eredményét nem sokkal az urnák zárása után ígérték nyilvánosságra hozni. A központi választási bizottság várhatóan három-négy órával a referendum zárása után teszi közzé az előzetes végeredményt. Az 1,4 milliós ország 865 ezer választópolgára 652 szavazóhelyiségben adhatta le voksát. A szavazati joggal rendelkező észtek húsz százaléka már korábban élt állampolgári jogával. A szavazásra jogosult észt állampolgárok az EU-tagjelölt állam közül nyolcadikként járulnak az urnák elé, hogy döntsenek arról, csatlakozzon-e országuk 2004. május 1-jén az Európai Unióhoz. Elemzők azt jósolják, hogy az észtországi népszavazás eredménye pozitív hatást gyakorolhat a Lettországban jövő héten sorra kerülő EU-népszavazásra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek