Powell: az ENSZ-nek alapvető szerepet kell játszania Irakban
Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint az Egyesült Államok nem azért fordult az ENSZ Biztonsági Tanácsához, mert alapvető tévedéseket követett el a háború utáni iraki stratégia megtervezésében, hanem azért, mert George Bush amerikai elnök hisz a világszervezetben, amely összekapcsolja az egész nemzetközi közösséget.
Dátum: 2003-09-15 07:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:56.212369, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Powell vasárnap a CNN hírtelevíziónak Bagdadból nyilatkozva kijelentette: "Mi mindig is hittük, hogy az ENSZ-nek alapvető szerepet kell játszania Irakban", és ezt az alapvető szerepet fogja rögzíteni a Washington által kezdeményezett biztonsági tanácsi határozat. A külügyminiszter szavai szerint nem arról van szó, hogy Amerika nem boldogulna az ENSZ nélkül, hiszen már harminc ország vesz részt Irak stabilizálásában, hanem arról, hogy a határozat révén még több ország szánná el magát a katonai részvételre vagy a pénzügyi hozzájárulásra.
Powell érthetőnek nevezte ugyan, hogy Párizs az iraki szuverenitás mihamarabbi, egy hónapon belüli helyreállítását szorgalmazza, de ellenérvként hangsúlyozta, hogy a sietség csak kudarcot hozna, Bagdadban még nincs működőképes kormány, amely átvehetné az ország irányítását. A minisztériumok beindítására, az alkotmány kidolgozására, a választások megrendezésére több idő kell. Az Egyesült Államok át akarja adni a kormányzást, de nem kinevezett egyéneknek (amelyekből a jelenlegi kormányzó tanács áll), hanem a nép által választott vezetésnek. Powell emlékeztetett rá, hogy nem amerikai-francia szembenállásról van szó, a Biztonsági Tanácsnak 15 tagja van és egy határozat elfogadásához 9 szavazatra van szükség. Kifejezte azt a reményét, hogy áthidalhatók lesznek a Párizzsal fennálló nézeteltérések.
Powell elvetette Irak és Vietnam összehasonlítását, a 25-30 évvel korábban történetekre való "bizarr célzásokat". A külügyminiszter kérdésre válaszolva Tom Harkin demokrata szenátor szavaira reagált, aki az iraki küldetés költségeire utalva azt mondta: lehet, hogy Irak nem Vietnam, de már olyan szaga van.
Minden vita dacára a legfontosabb vívmányt nem szabad elfelejteni, azt, hogy Szaddám Huszein (volt elnök) szörnyű rezsimjének vége. Új, demokratikus Irak jön létre, noha rengeteg munka, pénz és jó szándék kell hozzá - mondta.
A külügyminiszter megindítónak nevezte, hogy 13 évvel az öbölháború után, amikor ő a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke volt, Bagdadba utazhatott. Hozzátette: amikor az elnök eldöntötte, hogy katonai fellépésre lesz szükség Irak ellen, tudta, hogy a nem távoli jövőben ez megtörténik, mert nem volt kétsége a háború kimenetele felől.
MTI - fidesz.hu