Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy éve szövetkeztek Vásárhelyen

Választási ellenfelekként indultak, koalíciós partnerek lettek - a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Tiszta Lap Egyesület közel egyéves vásárhelyi együttműködését értékelte pénteken Lázár János polgármester és Berényi Károly, az egyesület elnöke.


Dátum: 2003-09-15 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14614
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:59.724886, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az országban egyedülálló módon, választási ellenfelekből lettek koalíciós partnerek a Fidesz és a Tiszta Lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület képviselői - mondta el Lázár János polgármester a két szervezet vásárhelyi együttműködésének első évét értékelve. A város vezetője kifejtette, közös munkájuk nem volt mentes a vitáktól, nézeteltérésektől. Az első hónapok főleg arról szóltak, hogy a két szervezet tagjai lassan elfogadták: már nem ellenfélként, hanem partnerként kell egy asztalhoz ülniük.

Mint emlékezetes, sok múlott azon, hogy a Tiszta Lap és a közgyűlésbe jutott három képviselője kivel köt koalíciós megállapodást. Ha ugyanis a szervezet tagjai a szocialistákat választották volna, a testületben a Fidesz és az ellenzék egyaránt 12-12 képviselővel lett volna jelen. A Tiszta Lap tagjai aztán - mivel ideológiájukban leginkább a Magyar Demokrata Fórummal azonosulnak, s mert Lázár János a korábban ellene induló polgármesterjelöltnek, Kószó Péternek alpolgármesteri tisztséget, a képviselőknek pedig hangsúlyos szerepet ajánlott a város vezetésében - végül a Fidesszel léptek koalícióra - mondta el Berényi Károly, a Tiszta Lap Egyesület elnöke.

A megállapodás létrejötte után megkezdődött a folyamatos egyeztetéseken alapuló, közös munka, s mindkét fél szerint a legnagyobb siker az, hogy stabilizálták a város politikai életét. Ez ugyanis elengedehetetlen ahhoz, hogy az erőket a jövő feladataira fordítsák és ne a napi vitákra pazarolják.

Szögi Andrea - Délmagyarország

Kapcsolódó elemek