Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háromszázmilliós közlekedési beruházás Ózdon

Háromszáz millió forintos költséggel épülő körforgalmi csomópont alapkövét rakta le Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter Ózd legforgalmasabb városrészében, az úgynevezett Gyújtósi városnegyedben szerdán.


Dátum: 2002-03-27 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:35.898881, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ünnepi beszédében a miniszter kifejtette, hogy az utóbbi másfél évben országszerte látványos és sokmilliárdos közúti és helyi útépítési beruházások kezdődtek, s a helyiek közül a nagyok közé tartozik az ózdi beruházás.

A novemberre elkészülő csomópont gyorsabb átmenő forgalmat, korszerű forgalomirányítást, nagyobb közlekedésbiztonságot, kisebb környezetszennyezést és jobb közérzetet jelent majd a 41 ezer lakosú Ózdnak - tette hozzá.

A beruházással nemcsak a csomópont korszerűsítése kezdődik meg, hanem a város kereskedelmi, üzleti negyede, sétáló utcája is megújul, amelybe a helyi vállalkozók is bekapcsolódnak.

A miniszter hangsúlyozta: a megépült és működő körforgalmak országos és megyei szinten is beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, növekedett a forgalombiztonság és az üzemeltetési költségek is alacsonyabbak lettek. A készülő létesítmény Eger, Bánréve, Miskolc és Salgótarján felé is egy biztonságosabb és gyorsabb közlekedést tesz lehetővé.

Strohmayer László, Ózd polgármestere emlékeztetett arra, hogy az elmúlt egy év során a közlekedési tárca támogatásával három olyan csomópont épült Ózd területén, amelyek felgyorsítják a város forgalmát, ugyanakkor lehetővé teszik, hogy az áthaladó teherforgalmat elirányítsák a belvárosból. Hangsúlyozta, hogy Ózd több mint másfél évtizede már válságban volt a kohászat és bányászat megszűnése miatt, azonban - köszönhetően a helyi infrastruktúra fejlődésének - egyre több korszerű, főleg elektronikai ipari üzem, közöttük amerikai és svájci vállalatok telepedtek meg, és háromezer új munkahelyet teremtettek.

- A város most már nemcsak az államtól és a minisztériumoktól kér forrásokat a fejlesztésekre, hanem jó gazdálkodással a helyi önkormányzat is hozzá tud járulni azokhoz - tette hozzá a polgármester, példaként említve a szociális bérlakások építését.

Kapcsolódó elemek