Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az euró elvetése nem rendítette meg a svéd részvényárfolyamokat

A svédek által az euróra kimondott egyértelmű és világos "nem" szinte semmi hatással nem volt a részvényárfolyamok alakulására hétfőn. A stockholmi tőzsde indexe az európai indexek alakulásával párhuzamosan emelkedéssel kezdte a hetet annak ellenére is, hogy minden jelentősebb gazdasági tényező, kezdve a kormánytól az ipar - és a szakszervezetek képviselőin át egészen a sajtóig az euró bevezetését szorgalmazta.


Dátum: 2003-09-15 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:03.293705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A svéd miniszterelnök szerint azon kívül, hogy elmarad a kamatlábak európai szintre történő csökkentése, semmi drámai fejleményre nem kell számítani. A svéd jegybank elnöke szerint pedig egyenesen "business as usual" következik.

A Volvo egykori vezérigazgatója, Sören Gyll viszont az euró bevezetésének elmaradása miatt gazdaságélénkítő intézkedéseket sürget a kormánytól, tekintettel az exportáraknak szorosan kitett svéd termelőipar helyzetére. Gyll már korábban is a "nem" tábor egyik szószólójának számító gazdasági miniszter Leif Pagrotsky fejét követelte, aki szerint a deviza szuverenitásának feladása az inflációs kockázat és ezzel párhuzamosan a munkanélküliség növekedését vonná maga után.

A "nem" tábor szószólói a 14 százalékpontos szavazati fölényen felbátorodva most már felvetették Svédország kilépésének szükségességét is az európai stabilitási paktumból.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek