Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cseh-magyar szándéknyilatkozat ifjúsági és sportterületen

A magyar és a cseh ifjúsági és sportminisztériumok vezetői szerint még az uniós csatlakozás előtt szükséges lenne egy Közép-Európára kiterjedő ifjúságkutatási programot indítani.


Dátum: 2002-03-27 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1348
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:36.495184, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter Ladislav Maly cseh oktatási, ifjúsági és sportminiszter-helyettessel akkor beszélt erről, amikor szerdán együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá az ifjúsági és a sportterületen lehetséges közös programokról.

A felek egyetértettek abban, hogy a közös történelmi gyökerű országukat nem csak a problémák, de a feladatok is összekötik.

A sport terén a jövőbeni együttműködés lehetőségei között szó esett az európai és világrendezvényekkel kapcsolatos szakembercsere- programról, valamint az ifjúság életlehetőségeinek bővítéséről szóló jogszabályok megvitatásáról.

Deutsch Tamás emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 2000-ben végeztek reprezentatív ifjúságkutatási programot, majd 2001-ben ezt kiterjesztették a határon túli magyar fiatalok élethelyzetének feltérképezésére is.

Kapcsolódó elemek