Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kérdések a kulcsári randevú után

Répássy Róbert interpellációjában arra várt választ Kiss Péter kancelláriaminisztertől a parlament hétfői ülésén, megfelel-e a valóságnak, hogy Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár Kulcsár Attilával folytatott beszélgetéséről beszámolt a volt K and H-s László Csabának. S tájékoztatta-e László Csaba még a büntetőeljárás megindulása előtt volt bankját Kulcsár várható lebukásáról?


Dátum: 2003-09-15 19:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:09.596652, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Magyarországon minden tisztességes, törvénytisztelő állampolgár joggal vár választ a kérdésre, hogy az ügynek abban a szakaszában, amikor a titkosszolgálat és a rendőrség még csak az adatgyűjtés idején volt, milyen információkat és kinek adott tovább Tóth András államtitkár" - indokolta Répássy Róbert Demeter Ervinnel közösen benyújtott interpellációját. Arra is rákérdezett a fideszes frakcióvezető, hogy miért nincs nyoma Kulcsár Attila feljegyzésének, amit Tóth András részére készített.

Hol, és mikor találkozott a titokügyi államtitkár Kulcsárral? Megfelel-e a valóságnak, hogy a volt K and H-s László Csabát is tájékoztatta a beszélgetésről? S tájékoztatta-e a volt K and H-s László Csaba még a büntetőeljárás megindulása előtt volt bankját Kulcsár várható lebukásáról?

Hivatalos minőség

Kiss Péter szerint Tóth András hivatalos minőségben találkozott Kulcsár Attilával 2003 június 26-án. Tóth András a találkozás után értesítette a pénzügyi kormányzatot (László Csabát? - fidesz.hu), mely (aki? - fidesz.hu) ennek hatására vette fel a kapcsolatot a bankvezetéssel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek