Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZOSZ kiáll a Ringa Húsipari Rt. dolgozói mellett

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szolidaritását fejezi ki a Ringa Húsipari Rt. dolgozóinak a munkahelyük megtartásáért, a kapuvári és győri húsipari szakmakultúra megőrzéséért, és a megélhetés biztonságáért folytatott küzdelemben.


Dátum: 2003-09-15 19:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:09.927499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZOSZ hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében aláhúzza: jogosnak, megalapozottnak és méltányosnak tartja a húsipari dolgozók követeléseit, azt, hogy a cégnél végrehajtott termelés-átszervezésből származó hátrányok kompenzálására a munkavállalók többletjuttatásokat kapjanak.

A szakszervezeti szövetség hangsúlyozza: "fontosnak ítéljük, hogy az elbocsátásra kerülő dolgozók minden támogatást megkapjanak az illetékes szervektől, és további intézkedések történjenek a megmaradt munkahelyek megszilárdítására."

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek