Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem eredeti a Teller-levél: hamisított a Népszabadság

Nem eredeti a Népszabadságban megjelent állítólagos Teller-levél, az semmiképpen sem származhat a világhírű tudóstól - szögezi le sajtónyilatkozatában a szocialista lapban a levél származási helyeként feltüntetett Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium. Mint kiderült, a levelet valójában Zeley László, a Népszabadság újságírója fabrikálta.


Dátum: 2003-09-16 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14651
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:11.155630, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Susan Houghton, a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium sajtóosztályának igazgatója hétfőn cáfolta a Népszabadság című lapban megjelent állítólagos Teller levél valódiságát.

- Hadd biztosítsam Önt arról, hogy Teller Ede professzor úrnak semmi, de semmi köze a levélhez - jelentette ki Susan Houghton a Magyar Távirati Irodának arról a magyar belpolitikával foglalkozó állásfoglalásról, amelyet a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium faxáról juttattak el pénteken a Népszabadságnak. Az igazgató sajnálatosnak nevezte, hogy vannak olyanok, akik megpróbálnak tőkét kovácsolni a professzor nevéből.

"Ez nem Teller professzor levele, ő soha nem írt ehhez hasonlót sem" -hangsúlyozta Houghton. Elmondta, a professzor környezetében gyanakszanak valakire, aki ezt az üzenetet küldhette Teller Ede nevében.

Teller Ede az egyik alapítója, 1958-60 között igazgatója volt a kutatóintézetnek. Nyugdíjba vonulása, 1974 óta az intézet tudományos tanácsadója, valamint a Hoover intézet tudományos főmunkatársa is volt.

A Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium (LLNL) helyi idő szerint hétfőn este sajtónyilatkozatot is kiadott a Népszabadság álhírére reagálva, teljes hamisításnak minősítette a "Rossz hírek a szülőföldről" című Teller Edének tulajdonított levelet.

A közlemény rámutat: a professzor személyes titkárai mind a Livermore Laboratóriumnál, mind a Hoover intézetnél megerősítették, hogy a levél szerzője nem Teller Ede és az írás nem is tükrözi a professzor személyes meggyőződését.

A nyilatkozat felhívja az újságírók figyelmét arra, hogy a levelet négy nappal a professzor halála után küldték el faxon. Az LLNL jelenleg vizsgálatot folytat annak kiderítésére, hogy kitől származik a levél - olvasható az intézet nyilatkozatában.

A Magyar Nemzet című lap keddi száma nyilatkozatot közöl M. Szabó Imrétől, aki mindvégig napi kapcsolatban állt Teller Edével. M. Szabó elmondta, hogy a professzort megkereste Zeley László, akinek kérdésére kijelentette: nem ismeri a magyar belpolitikát. Zeley, aki történetesen épp az állevelet közlő Népszabadság újságírója, viszont azt állítja, a professzor kereste meg őt.

Forrás: MTI, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek