Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Beszédes népviseletek

Színes néprajzi fotók a címe a Néprajzi Múzeum jövő évi első kiállításának, a tárlat január 6-tól látogatható - ismertette Fejős Zoltán főigazgató, miután elkészült az intézmény 2004. évi kiállítási programja. Fejős Zoltán főigazgató elmondta: a bemutatón úgynevezett autochrom felvételeket tárnak a közönség elé.


Dátum: 2003-09-16 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:11.479997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 1920-as években készült munkákat Gönyey Sándor készítette az akkor még viszonylag kevéssé ismert eljárással. A felvételek hosszú expoziciós idővel készültek, s emiatt fennállt a bemozdulás veszélye. Közölte: az intézmény "fő attrakciójának" szánt kiállítása az Aki dudás akar lenni címet kapta. A 2004 május végétől 2005 február végéig látogatható bemutató főszereplője a duda. Az a hangszer, amelynek egyszerű vagy bonyolult típusát használták, illetve napjainkban újra felfedezik Eurázsiában és a Földközi-tenger-medencéjében is. A hangszerek és az instrumentumokon játszható muzsika szinte minden európai nép zenetörténetében jelentős. A skótoknál, íreknél és bolgároknál nemzeti szimbólummá is vált a duda - fűzte hozzá. A Városképek című kiállítást 2004 novemberétől láthatja a közönség a múzeumban. A francia Grenoble város Berriat negyede, valamint Budapest Terézvárosa közötti párhuzamok érzékeltetésének szándékával készülő fényképészeti bemutatót először Grenoble-ban állítják ki. A rendezők a két városi kerületet a véletlenszerű és a történelmi kölcsönhatások mindig alakulóban lévő tükrében bemutatva tulajdonképpen arra keresik a választ, miben is áll egy település, egy városnegyed és lakóinak kapcsolata - tért ki rá. A hagyományok szerint az intézmény ad otthont jövő év tavaszán a magyar sajtófotó kiállításnak, ősszel a World Press bemutatónak - tette hozzá. Fejős Zoltán főigazgató a tájékoztatón szólt arról: az intézmény többek között a technikai vívmányok sorával szeretne hozzájárulni a jövő májustól ingyenesen látogatható állandó kiállítás alaposabb megismeréséhez. Ennek szándékával például számítógépes "tanulmányi állomásokat" telepítenek A magyar nép hagyományos kultúrája című bemutatóra. A számítógépek segítségével az érdeklődők az adott terem tematikájához kapcsolódó további szöveges és képi anyagokat tanulmányozhatnak. A gyerekek számára adják közre a kiállítást témánként feldolgozó - összefűzhető - mappák füzérét. A sorozat első darabja a Beszédes népviseletek címet kapta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek