A Népszabadság becstelen eljárásáról
Nagyon szomorú és lesújtó, hogy vannak, akik képesek így visszaélni egy köztiszteletben álló jelentős tudós nevével és emlékével - közölte Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője hétfőn.
Dátum: 2003-09-16 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:11.767356, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium, amelynek faxáról küldték a Rossz hírek a szülőföldről című, Teller Edének tulajdonított levelet a Népszabadságnak, közleményében teljes hamisításnak minősítette a levelet.
"Óhatatlanul felmerül az a kérdés, hogy kinek volt az érdeke ez a becstelen eljárás - a Teller Edével kapcsolatos levélre és a név megcsúfolására gondolok" - mondta a fideszes politikus. Halász János kijelentette: "az elmúlt időszakban látjuk, hogy a kormánypártok ahelyett, hogy kormányoznának és az ország sorsával foglalkoznának az ellenzék ellenzékét játsszák".
"Sajnálatos, hogy egy magát komolynak tartó napilap ekkorát tévedhet, vagy ekkorát téved. Az is sajnálatos, hogy ellenőrizetlen és valótlan hírével ráadásul témát ad a magyar sajtó egy jó részének - tette hozzá Halász János.
Közölte: amikor értesültek erről az állítólagos levélről, már elmondták véleményüket. A megjelenés pillanatában kifejtették: amíg nem látják a levél eredetijét, addig komoly fenntartásuk van az egész üggyel kapcsolatban.
A szóvivő kiemelte: "ha valaki elolvasta ezt, akkor láthatta, hogy (...) a tartalmának semmi, de semmi köze Teller professzorhoz, és az nem tükrözi személyes meggyőződését".
Halász János emlékeztetett arra, hogy vizsgálat indul az Egyesült Államokban az érintett intézményben, hogy kiderítsék, kitől származik ez a levél.
"Talán a vizsgálat során az is kiderül, hogy ezt az egész ügyet az Egyesült Államokban vagy esetleg Magyarországon találta ki valaki" - mondta.
MTI - fidesz.hu