Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista "törvényesség": vagyonelkobzás és bolsevista módszerek

Répássy Róbert keddi napirend előtti felszólalásában a forradalom leverését követő és a mai "szocialista törvényesség" bolsevista módszerei közötti párhuzamot hangsúlyozva arra hívta fel a figyelmet, hogy Keller Lászlónak "előbb-utóbb" felelnie kell a Btk.-ban bűncselekményként szereplő hamis vádakért.


Dátum: 2003-09-16 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14655
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:12.382928, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese felszólalásában idézte a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának egyik, 1957 decemberében kelt jegyzőkönyvét, amely elégedettséggel veszi tudomásul, hogy az "ellenforradalom" leverését követően a szocialista rend megszilárdításában és a törvényesség helyreállításában, egyre javuló tendenciát mutatva vállalnak tevékeny részt "bíróságaink", "ügyészségeink" és "bűnüldöző szerveink".

Azzal kapcsolatban, hogyan képzelik el ma a törvényességet a szocialisták Répássy Róbert idézte Török Zsolt szocialista képviselőt, aki szerint "Szász Károllyal és a vele hasonlókkal szemben úgy kellene eljárni, hogy vagyonelkobzás, és onnantól kezdve tárgyalunk, hogy meddig fog a börtönben ülni".

A képviselő emlékeztetett arra is: Keller László egy nyilatkozatában amiatt kér elnézést a társadalomtól, hogy "ezt a munkát nem tudjuk bolsevista módszerrel elintézni, csak jogállami keretek között".

- Hol vannak a régi jó bevált bolsevista módszerek, amikor Keller László társai még rábökhettek valakire, mire az illetőt már vitték is - mondta.

Répássy Róbert felhívta a figyelmet: a Büntető törvénykönyv a hamis vádat három évig terjedő szabadság vesztéssel rendeli büntetni, míg öt évet ró ki, ha e hamis vád alapján büntetőeljárás is indul.

- A hamis vádakért Keller Lászlónak előbb-utóbb felelnie kell - szögezte le.

A fideszes frakcióvezető-helyettese közölte: a szocialisták tapolcai frakció ülésükön hadat üzentek a törvényességért felelős intézményeknek; el akarják távolítani a pénzmosási botrányt felfedő PSZÁF elnökét és le akarják váltani az ügyészség vezetőjét.

A képviselő azonban hangsúlyozta: a magyar társadalom intézményei erősebbek, mintsem hogy a szocialisták uralmuk alá tudják hajtani ezeket.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek