Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Első magyar-ázsiai üzleti fórum

A gazdasági tárca törekvése az, hogy Magyarország az ázsiai cégek regionális központja legyen, ami európai uniós csatlakozásunk után a felek számára kölcsönös gazdasági előnyökkel jár majd - mondta Pongorné Csákvári Marianna, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az első magyar-ázsiai üzleti fórumon szerdán, Budapesten.


Dátum: 2002-03-27 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1350
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:37.079707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: a magyar kormány ezt azzal próbálja elősegíteni, hogy a Széchenyi-terv gazdaságfejlesztési támogatásait elérhetővé teszi az ázsiai tulajdonban lévő, Magyarországon bejegyzett cégek számára is.

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a magyar gazdaság négy-öt százalékos, míg a kínai hét százalékos növekedésekor itt az ideje, hogy erősítsük a két ország kereskedelmi kapcsolatait.

Magyarország gazdasági stratégiája az, hogy az Európai Unión kívül elsősorban az ázsiai térséggel kell erősíteni, illetve javítani a gazdasági együttműködést.

Pongorné Csákvári Marianna reményét fejezte ki, hogy a jövőben Kínából már nemcsak a kistőkéjű befektetők, hanem a jelentős termelő-, kutatás-fejlesztési és egyéb stratégiai jellegű szolgáltatást nyújtó beruházók is megjelennek Magyarországon.

Skultéti Vilmos, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) igazgatója közölte: tavaly Ázsiából mintegy 5,78 milliárd dollár értékű áru érkezett Magyarországra, míg a Magyarországról Ázsiába irányuló kivitel mindössze 1,07 milliárd dollárt tett ki.

A jelentős magyar passzívum ellensúlyozására az ITDH az idén 132 millió forintból tizennyolc befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési üzleti találkozót, fórumot, illetve kiállítást szervez Japánban, Kínában, Koreában, Szingapúrban, Tajvanon, Indiában és Magyarországon.

Az ITDH igazgatója elmondta: a célunk az, hogy Magyarország az elmúlt években feltörekvő ázsiai "kistigrisek" és Kína tőkekihelyezési célországává váljon.

Utalt arra, hogy Hongkong 2000-ig 385 milliárd dollárt, míg Kína is már 27 milliárd dollár tőkét fektetett be külföldön. Hozzátette: a legnagyobb fejlődési lehetőségek a magyar-kínai kereskedelmi kapcsolatok bővülésében rejlenek, amihez hozzájárulhat az is, hogy Kínát a múlt év végén felvették a kereskedelmi világszervezetbe.

Szerinte ez utóbbinak azért lehet külkereskedelem növelő hatása, mert ezzel lehetőség nyílt arra, hogy a külföldi vállalatok közvetlenül folytathatnak export-import tevékenységet Kínával a kereskedelmi és vámakadályok folyamatos lebontása mellett.

Skultéti Vilmos emlékeztetett arra, hogy az eddig Magyarországra érkezett kínai befektetések értéke mintegy 120 millió dollár, míg a Kínába áramló magyar tőke ennek fele.

Magyarországon már mintegy 10 ezer kínai alapítású, túlnyomó többségében könnyűipari termékek kereskedelmével foglalkozó kistőkéjű családi vállalkozás működik. Ezek mellett csaknem félszáz kínai állami vállalat nyitott már irodát Budapesten.

Luan Chun Sheng, a kínai nagykövetség kereskedelmi attaséja közölte: a kínai vállalatok számára az uniós csatlakozással nőni fog Magyarország híd szerepe Ázsia és az EU között.

Megemlítette: ebben jelentős szerepet játszhat az osztrák-kínai kooperációban mintegy 200 millió dolláros beruházással 2002 végén megnyíló Ázsia Center Budapest XV. kerületében, amely arra törekszik majd, hogy a kínai és a távol-keleti cégek kelet-európai elosztó központja legyen.

Hozzátette: Kína Magyarország 11. legjelentősebb kereskedelmi partnere. Tavaly 1.662 millió dollár értékű kínai áru érkezett Magyarországra, 44,5 százalékkal több, mint 2000-ben. Ezzel szemben a magyar kivitel mindössze 140,8 millió dollárt tett ki, bár ez csaknem kétszerese a korábbi évinek.

Kapcsolódó elemek