Népszabadság - néphazugság, kegyetlen kegyeletsértés
A Népszabadságban megjelent ál Teller-levél "hitelességét" igazolni hivatott névjegykártyán egy már öt évvel ezelőtt megváltozott körzetszám szerepel a tudós Hoover intézeti telefonszáma előtt - tudta meg az [origo]. A levél eredetiségét a professzor mellett negyven éven át dolgozó titkárnő, valamint a tudós magyar nyelvű levelezésének intézője szintén cáfolta.
Dátum: 2003-09-16 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:13.306208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az [origo]-nak arra hívta fel a figyelmét faxon egy magát "Ede Bácsi Öregdiákjaként" aposztrofáló személy, hogy a Népszabadságban is leközölt, az írás megjelenését jóváhagyó aláírt névjegykártyán szereplő telefonszám (Teller Hoover intézeti száma) körzetszáma 1998 óta nem 415, hanem 650. Ezt a nemzetközi tudakozóban is alátámasztották, a 415 nem a kaliforniai Stanford (ahol a Hoover Intézet székhelye van), hanem a szintén kaliforniai San Francisco körzetszáma.
Hamisításnak tartja a feljegyzést Teller Ede magyar nyelvű levelezésének intézője. Grigory N. Margit is. Szerinte a tudóst szeptember elején kérte fel Zeley László, hogy írjon cikket a Népszabadságba a magyar politikai helyzetről, ám Teller kellő belpolitikai ismeretek híján el akarta utasítani a kérést. A választ szeptember 5-én le is diktálta, ám Grigory N. Margit már nem tudta aláíratni és elküldeni a levelet a professzor szélütése, majd halála miatt. Az MTI-nek nyilatkozó nő szerint Zeley László 20 aláírt névjegyet kért és kapott a professzor nevében ajándékba szánt könyvekhez dedikáció helyett.
Gen Phillips, aki negyven éven át volt a professzor titkárnője, ugyancsak kizártnak tartotta, hogy Teller Ede írta volna az üzenetet, amelynek létezéséről hétfő reggelig tudomása sem volt. "Tudjuk, mit írt, és ilyet sohasem írt" - mondta arra a kérdésre, hogy a levelet a professzor halála előtt lediktálhatta-e, bármilyen dátum álljon is a faxon.
Gen Phillips úgy fogalmazott, hogy Rozsnyai Balázsról, az intézet nyugalmazott munkatársáról feltételezik, hogy ő küldhette el az üzenetet az intézet faxán, anélkül hogy annak használatára engedélyt kért volna.
Forrás: [origo]
Nyugdíjas fizikus faxolt?
A Klub Rádió információi szerint Rozsnyai Balázs nyugdíjas fizikus faxolta Magyarországra Teller Ede vitatott kiváltó levelét. A Livermore intézetben, amelynek titkárságáról a faxot elküldték, kedden egyeztetést tartanak, hogy tisztázzák az ügyet.
Rozsnyai a Klub Rádiónak elmondta: éppen a Lawrence Livermore National Laboratory épületében tartózkodott, amikor Teller titkárságvezetője, Joanne Smith segítségét kérte. Smith éppen egy magyar újságíróval beszélt telefonon, akinek angol akcentusát nehezen értette. Rozsnyait tehát Joanne Smith kérte közvetítésre.
Rozsnyai Balázsnak az újságíró (a Népszabadságé? - fidesz.hu) elmondta, hogy úgy emlékszik, Teller Ede a halála előtti napokban egy nyilatkozatot diktált a magyar belpolitikai helyzetről. Rozsnyai, mint elmondta, meg is találta a nyilatkozatot. Az angol nyelvű szövegen "kisebb javításokat végzett", majd magyarra fordította és elfaxolta az újságírónak. Arról nem tud, hogy a Teller-szövegnek volt-e magyar nyelvű eredetije is.
Joanne Smith a botrány kirobbanása után Rozsnyait nevezte meg, mint akiről "feltételezi", hogy az intézet engedélye nélkül elküldte a szöveget Magyarországra.
A Livermore munkatársai kedden egyeztetnek abból a célból, hogy tisztázzák, pontosan mi is történt.
Grigory N. Margit szerint hamisítás
A ma 71 éves Grigory N. Margit 1945-ben hagyta el Magyarországot, négy évet Németországban élt és utána került az Egyesült Államokba. Hetente háromszor járt Teller Edéhez, és alkalmanként átlag öt órán keresztül olvasott fel neki történelmi művekből, a Koránból, olykor viccgyűjteményből - és rengeteg verset. "Ady Endrét jóformán kívülről fújta, s ha olvasás közben valahogy melléfogtam, azonnal kijavított - mondta. - Utolsó napján, hétfő reggel, amikor még eszméleténél volt, egyre csak azt hajtogatta, hogy olvasni, olvasni. Nyugtalan sürgetésére olvastam neki Toldi-trilógiájából, és a vers ritmusa elcsendesítette" - nyilatkozta az MTI-nek.
Index - fidesz.hu