Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olasz-német külügyminiszteri megbeszélés az EU-alkotmányról

Az Európai Unió konventje által kidolgozott alkotmánytervezet változatlansága mellett emelt szót Franco Frattini olasz külügyminiszter kedden Rómában, Joschka Fischerrel folytatott megbeszélésén, a német diplomácia vezetője pedig támogatásáról biztosította az EU soros elnökségét ellátó Olaszország törekvéseit a kormányközi konferencia időben való befejezésére.


Dátum: 2003-09-16 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:17.217532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Frattini a keddi tárgyalásokat követő sajtóértekezletén megerősítette Rómának azt az álláspontját, hogy az alkotmányos szerződés tekintetében nem lehetnek "visszalépések", az elért kompromisszumokat nem lehet alacsonyabb szintre visszavetni. Fischer szerint is "optimális" kompromisszumot ért el a Valery Giscard dÍEstaing volt francia államfő vezette konvent. A jelen helyzetben nem elsősorban a nemzeti szinten megfogalmazott álláspontokat, hanem a 25-ök által elért kompromisszumot kell figyelembe venni.

A német külügyminiszter előzőleg Silvio Bedrlusconi olasz kormányfővel is tárgyalt az iraki helyzetről, a közel-keleti válságról, a világgazdaság kérdéseiről, az olasz EU-elnökség tevékenységéről, illetve a kétoldalú kapcsolatokról.

Az olasz külügyminiszter az EU elnökségének nevében a keddi sajtóértekezleten aggodalmának adott hangot a Jasszer Arafat palesztin elnök "eltávolítására" vonatkozó szándékok kapcsán és, a már egyre nehezebbnek ígérkező - párbeszédre intette Izraelt.

Irak kapcsán mindkét külügyminiszter egyetértett abban, hogy az ENSZ-nek fokozottabb szerepet kell vállalni az arab országban, nem csak szavakban, de tettekkel is bizonyítva, hogy osztozik a felelősségben a legitim bagdadi hatalom kiépítésének előkészítésében. Fischer szerint az európai országok közötti nézeteltérés már a múlté, nincs értelme ismét felhánytorgatni az elmúlt vitákat, hanem a jövőre nézve kell közös stratégiát kidolgozni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek