Hollandia az Európai Bizottság szerepét növelné
Hollandia szerint hatékonyabbá kell tenni az EU működését és döntéshozatali eljárásait, ami az Európai Bizottság központi szerepének erősítésével és a minősített szavazattöbbséggel eldöntött kérdések körének bővítésével jár - jelentette ki kedden elhangzott trónbeszédében Beatrix királynő.
Dátum: 2003-09-16 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14672
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:17.819189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány álláspontját tükröző beszédben az uralkodó megállapította, hogy az EU jövőre esedékes bővítése üdvözlendő, de próbára fogja tenni a szervezet működőképességét. Ezért az októberben megnyíló kormányközi konferencián Hollandia azon lesz, hogy hozzájáruljon az uniós intézmények hatékonyságának növeléséhez.
Az EU-nak demokratikusabbá is kell válnia, s ennek érdekében meg kell szilárdítani az Európai Parlament pozícióját. Ellenőrzés alatt kell tartani a közös kiadásokat, és gondoskodni kell arról, hogy a terhek megosztása méltányos legyen. "Ez az egyetlen módja annak, hogy fenn lehessen tartani a tagállamok pénzügyi hozzájárulásainak a támogatottságát."
Hollandia a jövő év második felében fogja átvenni az EU soros elnöki tisztségét, és aktívan fog törekedni annak a célnak a megvalósítására, amely szerint az uniónak az évtized végére a világ legversenyképesebb és legdinamikusabban fejlődő tudásalapú gazdasági térségévé kell válnia. Emellett - részben a terrorizmus elleni harccal összefüggésben - javaslatokat fog előterjeszteni a tagállamok kül- és biztonságpolitikai együttműködésének erősítésére.
Az uralkodó kitért a gazdasági visszaesés következményeire is, amelyek "Hollandiában is élénken éreztetik hatásaikat. A jólét éveken át tartó időszaka után sokakra váratlanul a bizonytalanság köszöntött rá. Naponta munkahelyek százai szűnnek meg."
A beszéd szerint azonban a mostanában felmerülő problémák nemcsak a gazdaság állapotával kapcsolatosak. A fenntartható fellendülés érdekében a gazdaság szerkezetét és a társadalombiztosítás rendszerét is alaposan felül kell vizsgálni, és "a kormány tudatában van annak, hogy ez kezdetben sokakat érzékenyen érint majd".
A kormány a társadalmi kohézió állapotát is aggasztónak tartja. Úgy látja, hogy a társadalom különböző csoportjai egyes esetekben erősen eltérő értékeket vallanak, és az integráció nem halad olyan jól, mint remélték. "Az embereket nyugtalanítja a közbiztonság hiánya és a lakókörnyezetek állapotának romlása. A városok egyre halmozódó problémákkal néznek szembe" - mondta a trónbeszédben a királynő.
MTI - fidesz.hu