Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint 700 ezren írták alá az olimpia támogatását

Az olimpia megrendezése, illetve a felkészülés nem más Magyarország számára, mint egy nemzeti fejlesztési terv. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta szerdán a Budapest Business Journal által rendezett konferencián, amelynek napirendjén a játékok gazdasági vonatkozásaival foglalkozó előadások szerepeltek.


Dátum: 2002-03-27 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:37.951192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Nem az a legfontosabb, hogy Magyarország megrendezi-e az olimpiát, hanem az, hogy 2012-re képes legyen lebonyolítani, gond nélkül vendégül látni a világot - fogalmazott a kormányfő a mintegy száz meghívott előtt.

Orbán Viktor előadásában kitért arra, hogy Magyarország ma egy távlatokban gondolkodó ország: - Ez nemcsak azért van így, mert erre tanított bennünket a történelem, hanem azért is, mert a döntéshozók szerint ez elkerülhetetlen.

A miniszterelnök annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a jövő tele van lehetőségekkel, "a kérdés ezért az, hogy képesek leszünk-e felismerni, illetve kihasználni azokat".

- A jövőtől lehet félni, de meg is lehet szelídíteni, barátságossá lehet tenni azt. Ha vannak tervek, a jövő elveszti kiszámíthatatlan jellegét. Éppen ezért nem csupán egy-két évre, hanem két-három évtizedre kell tervezni - tette hozzá.

A kormányfő úgy véli, hogy az olimpia megrendezéséhez a gondos tervezés mellett elsősorban akarat kell. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy a támogatási nyilatkozatot, példa nélkülien sokan, már több mint 700 ezren írták alá.

- Az összefogás létezik, és úgy látom, hogy a döntéshozók körében is megvan a hajlam az együttműködésre - mondta Orbán Viktor.

Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere emlékeztetett arra, hogy a fővárosi közgyűlés tavaly támogatásáról biztosította az olimpiarendezéssel kapcsolatos elképzelést, ugyanakkor kijelentette: csak akkor lehet sikeres a pályázat és a lebonyolítás, ha jelentős infrastrukturális fejlesztésekre kerül sor.

- Az előkészületeknek minél gyorsabban el kell kezdődniük, a jelöltek kiválasztásánál ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szemlebizottságának már látnia kell a folyamatokat - fogalmazott Demszky Gábor.

A főpolgármester szerint a felkészülés során a lakosság igényeit is ki kell elégíteni, vagyis lakható, élhető várost kell kialakítani, aminek feltétele, hogy a vezetés a megfelelő keretek között, a jelenleginél jelentősebb támogatással működhessen.

Kapcsolódó elemek