Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb Népszava-hazugság

Helyreigazításra kötelezte a Népszavát a Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett jogerős ítéletével; a napilap hamis színben tüntette fel Braun Márton, a Fidesz országgyűlési képviselője korábbi tevékenységét - tudatta a Fidesz-frakció sajtóirodája. Az ítélet jogerős.


Dátum: 2003-09-17 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:22.200434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Népszava hónapokkal ezelőtt címoldalon írt arról, hogy Braun Márton saját magával szerződést kötött 900 millió forint értékben. Ezzel összefüggésben arról írt a lap, hogy Braun Márton, a Tolna Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány elnöke és az Országos Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója. Azt viszont nem írták meg róla, hogy amikor ügyvezető igazgató lett az országos szervezetnél, akkor felfüggesztette tisztségét a Tolna Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál.

A Fővárosi Bíróság kedden hirdette ki jogerős ítéletét, amellyel helyreigazításra kötelezte a napilapot. A helyreigazítás szövege szerint a Népszava cikke azt a való tényt, hogy Braun Márton volt a Tolna Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány elnöke és az Országos Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója, abban a hamis színben tüntette fel, mintha 900 millió forintra szerződött volna saját magával.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek