Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megyei alakuló ülés Nagycenken

A szélesebb értelemben vett kultúra (tudomány, művészetek, oktatás, közművelődés, sport, egészségkultúra, és a közélet minden kultúrához kapcsolható) területén dolgozó mintegy száz, Győr-Moson-Sopron megyei értelmiségi szeptember 19-én Nagycenken megalakítja a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozata Győr-Moson-Sopron megyei területi szervezetét.


Dátum: 2003-09-17 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14688
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:22.797144, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum Különtermében 18 órakor kezdődő alakuló ülésen jelen lesz Pálinkás József, a Kulturális Tagozat elnöke.

Az ünnepélyes helyszínhez - a nagycenki Széchenyi Kastélyhoz - és időponthoz - Széchenyi István születésnapi évfordulójának hétvégéjéhez kötődő délutáni programon a résztvevők Széchenyi Mauzóleumban megkoszorúzzák Széchenyi nyughelyét, valamint Kenessei Károly múzeumigazgató vezetésével megtekintik a Széchenyi István Emlékmúzeumot.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek