Lemondott a miniszterelnöki tanácsadó
Emil Hurezeanu közleményben hozta nyilvánosságra döntését, miszerint lemondott miniszterelnöki tanácsadói tisztségéről. Állítása szerint "jószántából, és csupán saját egoizmusa által kényszerítve" döntött így. "Szokatlan élmény volt számomra a különböző frontok, a munkaeszközök állandó cserélgetése, és az, hogy néha, önkéntelenül is, a szövetségesek és ellenfelek is megváltoztak" - áll Hurezeanu indoklásában.
Dátum: 2003-09-17 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:23.449016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A neves politikai elemző bevallása szerint, hat hónapi "próbaidő" után távozik ebből a tisztségből, aminek időtartama eleve korlátozott hosszúságú volt. "Szokatlan élmény volt számomra a különböző frontok, a munkaeszközök állandó cserélgetése, és az, hogy néha, önkéntelenül is, a szövetségesek és ellenfelek is megváltoztak" - áll Hurezeanu indoklásában. "Azt hiszem azonban, hogy sikerült hű maradnom az elveimhez, amelyeken Adrian Nastase miniszterelnök nem is próbált, és nem is tudott változtatni" - tette hozzá az újságíró. Nastase szintén közleményben reagált Hurezeanu bejelentésére, amelyben sajnálatát fejezi ki tanácsosa döntése miatt, ugyanakkor kijelentette, tiszteletben tartja azt. (bbc)
transindex.ro - fidesz.hu