Katasztrofális magyar diplomáciai kudarc
A magyar diplomáciának a verespataki aranybánya ügyében tanúsított passzivitása ellen demonstráltak Greenpeace-aktivisták a Környezetvédelmi Minisztérium előtt kedd reggel. A Korridor információja szerint az előre bejelentett demonstráció alatt a magyar és a román környezetvédelmi miniszter éppen tárgyalásokat folytatott az épületben.
Dátum: 2003-09-17 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:24.375413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az arcuk egyik felét aranyszínűre, másikat pedig csontváz formájúra maszkírozó tüntetők "Nem akarunk újabb ciánszennyezést" feliratú transzparenst tartottak, így kívánták felhívni a figyelmet a ciánbázisú aranybányászat veszélyeire.
Új dimenziók nyílnak a magyar-román környezetvédelmi együttműködésben - hangsúlyozta Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter, miután kedden megalakult a magyar-román környezetvédelmi vegyes bizottság. A testület létrehozásáról szóló jegyzőkönyvet és a szervezeti működési szabályzatot a magyar és a román szakminiszter írta alá.
A kanadai Rosia Montana Gold Corporation Európa legnagyobb külszíni fejtésű aranybányáját tervezi megnyitni az erdélyi Verespatak mellett. A szomszédos völgy egy 600 hektár kiterjedésű ülepítőtóvá válna, melybe közel 200 millió tonna mérgező cianidtartalmú szennyvíz kerülne. Ugyanezen technológia hibája okozta a 2000 januárjában az Aurul cég nagybányai üzemében bekövetkezett katasztrófát, mely felelős a tiszai ciánszennyezésért. A tervek szerint az ülepítőtóból a szivárgást egy földgát akadályozná meg. "Elég azonban egy heves esőzés és a szennyvíz, hasonlóan a három évvel ezelőtti katasztrófához a Marosba, onnan pedig a Tiszába kerülhetne" - mondta a Korridornak Csáky Roland, a Greenpeace kampányszervezője.
"Ez a beruházás Magyarországon 1-1,5 millió ember ivóvizét sodorhatja veszélybe. A lakosság jogosan vár el több elkötelezettséget és határozott fellépést ilyen horderejű ügyekben a mindenkori magyar kormányzattól" - tette hozzá Csáki Roland.
Az Espoo-i nemzetközi egyezmény - melyet Románia és Magyarország is ratifikált - kötelezi a beruházó országokat, hogy a döntéshozatalba vonják be azon szomszédos országokat, melyek számára a tervezett beruházás környezeti kockázatot jelent. A Greenapeace arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyezmény alapján hazánk olyan jogi lehetőségekkel rendelkezik, melyek beleszólást engednek a romániai beruházás engedélyezésébe. A szervezet értetlenségét fejezi ki amiatt, hogy Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter szeptember eleji erdélyi látogatása során nem tárgyalt a verespataki aranybányáról, holott találkozott a román szakminiszterrel. A Greenpeace rámutatott, a kormány az elmúlt egy év során semmiféle hatékony lépést nem tett az Espoo-i egyezményben foglalt jogok érvényesítése érdekében.
A zöld szervezet közleményében felszólítja a Környezetvédelmi Minisztériumot, hogy haladéktalanul kezdeményezze nemzetközi környezeti hatástanulmány készítését, valamint közmeghallgatásokat az érintett városokban.
"Az Espoo-i egyezmény alapján nemzetközi hatástanulmányt kellene készíteni mindkét ország részvételével. A Környezetvédelmi Minisztérium viszont ölbe tett kézzel vár a román elemzés elkészültére, melynek objektivitásáról mindent elárul, hogy maga a beruházó cég készítteti el" - tette hozzá Csáki Roland.
mno - fidesz.hu