Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Színházi világnap

A színházi világnap tiszteletére szerdán megújult a két éve működő magyar színházi portál, amely a színházakkal foglalkozó internetoldalak csaknem nyolcvan százalékát fogja össze.


Dátum: 2002-03-27 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:38.887846, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hivatalos színházi honlapok adatbázisai mellett fotógyűjteményeket és fórumokat is magában foglaló portálon a statikus szerkezetet adatlapokból álló adatbázis váltotta fel.

A www.szinhaz.hu internetes címen található honlap átalakításával bővíteni kívánják a színházi események internetes dokumentálását és a szakmában dolgozók kommunikációs eszköztárát.

Mint a színházi honlap ismertetőjében szerepel, az adatbázist országos színházműsorral és ahhoz kapcsolódó kereső szolgáltatással egészítik ki, s a világnaptól kezdődően az Actormail nevű ingyenes levelezőrendszer is elérhetővé válik. Közkívánatra színházi csevegő oldal is indult, és megújult a Színházi Fórum.

A portál - mint szerkesztői írják - ez év januárban elérte a létrehozásakor kitűzött célt: a magyar színházak többsége számára megjelenést biztosított. Ezután már nem mennyiségi terjeszkedésre, hanem a meglévő tartalom minőségének javítására törekszenek.

A világnap alkalmából megalakult a színházi élet számítógépes érdeklődésű tagjait tömörítő színházi portál klub, amely a szakmai kommunikáció rendszerességét és személyes jellegét lesz hivatott biztosítani.

A portálon újonnan kialakított digitális magyar színészmúzeummal Magyarország színházi múltjának, a kiemelkedő színházi személyiségeknek állítanak emléket.

Az egyik leghasznosabb technikai fejlesztési iránynak a honlap szerkesztői az úgynevezett próbatábla - színészegyeztető programot tartják, amellyel a tervek szerint a budapesti színházak repertoárját lehet majd összehangolni.

A színházi világnapon a budapesti Merlin Színházban bemutatták a Kárpátok régió színházi portálját is. A magyar színházi portál és a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) magyar központja közös honlapjának elkészítését a Kárpátok Alapítvány támogatta.

A kárpátok régió oldala - amely 12 határon túli magyar színház honlapját tartalmazza majd - április 30-tól lesz elérhető a www.karpatok.szinhaz.hu címen - közölte Herner Dániel, a magyar színházi portál ügyvezető igazgatója.

Mint elmondta, szerdától - egy hónapon át - az új és a régi portál is használható lesz.

Kapcsolódó elemek