Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tökfesztivál Nagydoboson

Az 1920-30-as években világhírű, a New York-i tőzsdén is jegyzett nagydobosi sütőtök termesztési hagyományainak felelevenítésére szombaton és vasárnap nemzetközi tökfesztivált rendeznek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen - közölte a polgármester.


Dátum: 2003-09-17 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14701
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:26.706014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egykor a község lakóinak fő bevételi forrását jelentette e növény, évente 50-60 vagon került piacra a nagy cikkelyű, lapított gömb formájú, vastag, sárga húsú nagydobosi sütőtökből - mondta Fonalka István.

A kétnapos, kulturális programokkal színesített rendezvényen megválasztják a tökfejedelmet, a régi hagyományok szerint a legjobb nagydobosi tököt termesztő gazda egy évig viselheti majd a megtisztelő címet jelképező díszes palástot és a jogart.

Megrendezik a tökversenyt, amelyre a legnagyobb, legsúlyosabb termést kiállító gazdálkodókat várják a világ minden tájáról.

Lesz tökszínház, ahol a díszleteket készítik a növény terméséből, és lesz töklámpás felvonulás is.

A legtökösebb falu címért tréfás ügyességi vetélkedőt rendeznek. A nagydobosi pedagógusok tökkel ízesített tortával, tökös-mákos rétessel, lángossal, lapcsánkával, palacsintával, bóléval kínálják a vendégeket, a fesztivál főzőversenyén indulók pedig tájjellegű, szabadtűzön főzött szatmár-beregi ételeket készítenek - ismertette a település polgármestere.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek