Középkori kézműves kirakodóvásár Szolnokon
A középkori kézműves kirakodóvásárok látványosságát és hangulatát idézik fel a hétvégén a szolnoki Damjanich János Múzeumban - hangzott el a megyei múzeumok igazgatóságának szerdai sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-09-17 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:28.540428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pató Mária muzeológus, a rendezvény szervezője elmondta: a múzeum belső udvarán többek között fegyverkovács, lószőrékszer- és mézeskalács-készítő ad ízelítőt mesterségéből és teszi közszemlére termékeit.
A kirakodóvásáron a gyerekeket kézműves foglalkozásokra várják, a kíváncsiak a gyertyamártás, a bábszövés, a népi hímzés, a népi gyermekjáték készítés, a madzagsodrás és a csuhéjáték-készítés fortélyaival ismerkedhetnek meg.
Az Európa Tanács kezdeményezése nyomán minden év szeptember harmadik hétvégéjén esedékes Kulturális Örökség Napjai keretében a szolnoki múzeum valamennyi kiállítása - muzeológusok kalauzolásával - ingyenesen látogatható, s a restaurátorműhely is megnyitja kapuit a látogatók előtt.
Horváth László megyei múzeumigazgató arról szólt, hogy az elkövetkező napokban a megyében két rendezvénnyel is megemlékeznek a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulójáról.
Szombaton Rákóczi-emlékülés lesz a karcagi Győrffy István Nagykun Múzeumban, ahol előadások hangzanak el Európa és Magyarország 18. századi jellemzőiről, a Rákóczi-szabadságharc Jász-Nagykun-Szolnok megyei eseményeiről, valamint Rákóczinak a magyar néphagyományban betöltött szerepéről.
A jövő hét szerdán a szolnoki Damjanich Múzeumban Rákóczi-ábrázolásokból nyílik kiállítás. A tárlat anyagát több múzeum és magánszemély képzőművészeti, néprajzi gyűjteményéből válogatták.
MTI - fidesz.hu