Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kisebbségi kultúra támogatása Szlovákiában

Csáky Pál miniszterelnök-helyettes előterjesztése nyomán a szlovák kormány szerdán a parlament által megszavazott 150 millió koronán kívül további 14 millió koronát hagyott jóvá a kisebbségi kultúra és az egyházi létesítmények támogatására.


Dátum: 2002-03-27 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:39.281648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 54 támogatási tételre bontott 14 millióból egyebek között a jászói premontrei apátság műemlékvédelmére, a rimaszombati református templom javítására, a Szabad Újság című hetilap, a Madách-Posonium Kiadó támogatására is jutott.

A pénzből támogatják Vadkerti Katalin könyvének szlovák nyelvű kiadását. Jelentős tényirodalmi művében a szerző a szlovákiai magyarok kitelepítésének történetét és a vonatkozó dokumentumokat teszi közzé.

Ugyanebből az összegből részesülhet a pozsonyi Petőfi Sándor Emlékmű Bizottság, amely sokat tett azért, hogy rövidesen felújítsák és védett, belvárosi zónába helyezzék át a költő - Pozsony-ligetfalui parkban álló - többször megcsonkított szobrát. A támogatásból a Katedra című szlovákiai magyar pedagógia szakfolyóirat és az andódi Czuczor Gergely emlékház létrehozói is részesülnek.

Kapcsolódó elemek