Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Történelem Fő utca Sopronban

A Történelem Fő utca elnevezésű országjáró rendezvénysorozat legközelebb Sopronba látogat el. A helyi Fidelitas és a Machatsek Gyula Soproni Ifjúsági Polgári Kör által szervezett összejövetel 2003. szeptember 26-án 16 órával veszi kezdetét a nyugat-magyarországi város Sportcentrumában (Lackner K. u. 48.).


Dátum: 2003-09-17 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:30.056708, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eseményen fellép Döbrentei Kornél, Csoóri Sándor, Gergely Éva, Gulyás Dénes, Hargitai András, Maczkó Mária, Nemeskürty István, Varga Mihály, Varga Miklós, Schmitt Pál és Wittner Mária. Ezt követően az érdeklődők az élő Sajtóklub műsorát nézhetik és hallgathatják meg.

Szeptember 27-én délelőtt 10 órakor a Wrenk Ede Közösségi Házban (Szent György u. 7.) az Inconnu-csoport Szoci karikatúrák című kiállításának megnyitójára kerül sor. A kiállítás szeptember 27. és október 11. között 12-18 óráig tekinthető meg.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek