Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hatékonyabb munkára készül a fővárosi Fidesz

A polgári körök, a civil szféra és a pártszövetség szakmai tagozatainak bevonásával aktívabban, esetenként a fővárosi ügyek országos, nagy politikai szintű megjelenítésével még hatékonyabb munkára törekszik a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció - közölte szerdán a képviselőcsoport új vezetője.


Dátum: 2003-09-17 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:30.973991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kupper András, akit kedden este egyhangúlag választottak meg, bemutatkozó tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy "még több figyelmet fordítanak a jövőben a civil társadalom értékeire". Véleménye szerint "a problémákat sokkal aktívabban lehet megjeleníteni, ha azokat nemcsak a képviselők mondják el".

Wintermantel Zsolt frakcióvezető-helyettes az elmúlt egy évi képviselői tapasztalata alapján megállapította, hogy "a fővárosi képviselők elszakadtak a valóságtól, az emberektől". A Fidelitas képviselőjeként ezért is fontosnak tartja a szorosabb kapcsolatot a civil társadalommal. Indítványozta, hogy pártsemleges módon minden frakció nyisson jobban a civil szféra felé.

A képviselőcsoport kedd esti tisztújítása kapcsán a politikusok elmondták, hogy a posztjáról leköszönő Deutsch Tamás frakcióvezető az elmúlt egy évben megújította a frakciót. A jövőben azonban Deutsch Tamás a Fidesz budapesti elnökeként az egyre bővülő pártszövetség ügyeivel, a jövő évi európai parlamenti képviselőválasztásokra való felkészüléssel, valamint a parlamenti frakcióvezető-helyettesi feladataira kíván összpontosítani.

Kupper András a pártszervezés fontosságát hangsúlyozva leszögezte, "nem csupán a legnagyobb, hanem a leghatékonyabb párt akar lenni a Fidesz".

Elhangzott az is, hogy az évértékelés jegyében pénteken a közgyűlési bizottságok tevékenységét elemzik, s ha szükségesnek tartják, módosítanak a jelenlegi struktúrán, a bizottságok összetételén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek