Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elnökválasztás harmadszor

Szerbiában ismét, egy év leforgása alatt immár harmadszor tartanak elnökválasztást. Natasa Micic parlamenti elnök - aki ideiglenesen ellátja a köztársasági elnöki teendőket is - szerdán november 16-ra írta ki az újabb szavazást.


Dátum: 2003-09-17 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14718
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:31.921127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerbiában tavaly szeptemberben-októberben tartottak két elnökválasztási fordulót, illetve december 8-án volt a megismételt választás, amely ugyancsak érvénytelen volt az alacsony részvétel miatt. A voksok tekintetében mindhárom alkalommal Vojislav Kostunica akkori jugoszláv államfő toronymagasan megelőzte vetélytársait. Belgrádi elemzők mindkét választás kudarcát javarészt a kormányzó pártkoalíció, a DOS számlájára írták, mivel a szövetség pártjai nem állítottak közös jelöltet, egyesek közülük nem bátorították szavazásra vagy nyíltan bojkottra szólították fel híveiket, attól tartva, hogy sikeres szavazás esetén Kostunica győzne. Kihasználva a milosevici éra hajnalán elfogadott alkotmány és választójogi törvény pongyolaságait, Micic asszony februárban úgy döntött, hogy nem írja ki az újabb elnökválasztást, mert célszerűtlen ismét szavazni ugyanolyan törvényi keretek és politikai körülmények között. A törvényhozás elnöke akkoriban közölte, hogy az új alkotmány elfogadása után, de legkésőbb az őszi parlamenti ülésszak kezdetéig kiírja az elnökválasztást. Szerdai döntésével Micic tulajdonképpen betartotta februári ígéretét: noha az új alkotmány elfogadására szabott fél éves határidő már letelt, s az új alaptörvény még körvonalakban sincs készen, októberben kezdetét veszi a parlament plenáris ülésszaka. Micic szerint ha egyszer nem sikerült megalkotni az új alkotmányt, legalább megválasztott elnöke legyen az országnak, aki tekintélyét latba vetve mindenkinél jobban hozzájárulhat ehhez. A parlamenti elnök szerdai döntéséhez előzőleg támogatást kapott a DOS elnökségétől, amely késő éjszakába nyúló keddi ülésén úgy határozott, hogy meg kell tartani a választást. Belgrádi sajtóértesülések szerint a DOS elnökjelöltje valószínűleg Dragoljub Micunovic szerbia-montenegrói parlamenti elnök lesz. Megjegyzendő, hogy a kormányzó koalíció több pártja - közöttük a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség - is értelmetlennek tartja az újabb elnökválasztást, azzal érvelve, hogy a régi választójogi törvény szerint megtartandó újabb szavazás ismét kudarcra van ítélve, a jogszabály ugyanis ötven százalékos részvételi arányhoz köti a választás első fordulójának érvényességét. Az ellenzéki pártok többsége - közöttük a "demokratikus oldalról" való Szerbiai Demokrata Párt és a G17 Plus - szükségtelennek, egyesek pedig egyenesen károsnak tartja a választások újbóli kiírását. Álláspontjuk szerint az ország mély politikai válságban van, ezért az elnökválasztást megelőzően rendkívüli parlamenti választás kell tartani, s el kell fogadni az új alkotmányt, amely már arról rendelkezne, hogy a köztársasági elnököt a parlament választja meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek