Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vállalkozó egészségügy - egészségügyi vállalkozások

Az egészségügyi ellátórendszer a világon mindenütt gazdaságot formáló tényező, ahogy a következő években Magyarországon is a prosperitás része lesz az ágazat - jelentette ki Mikola István egy szerdai budapesti konferencián.


Dátum: 2002-03-27 17:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1358
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:39.578348, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egészségügyi miniszter a Világgazdaság című napilap Vállalkozó egészségügy - egészségügyi vállalkozások című rendezvényén jelezte: a piaci lehetőségeket látó vállalkozások máris pályázatokkal kapcsolódnak a Széchenyi Terv egészségturizmus fejezetének fejlesztési céljaihoz.

Mikola István szerint az egészségügy konszolidációs programjához ingatlan-felújításokkal, orvostechnológiai fejlesztésekkel történő kapcsolódás a vállalkozók számára épp olyan gazdasági érdek, mint például az autópálya-építésekben való részvétel.

A miniszter kifejtette: az ágazat konszolidációja már 2001. január 1-jén megkezdődött, amikor a szaktárca felügyelete alá került az Országos Egészségbiztosítási Pénztár.

Mikola István a konszolidáció egyik legfontosabb elemének tartotta a speciális egészségügyi minőségbiztosítási rendszert, amelynek bevezetése tavaly megkezdődött.

Mint mondta, az egészségügyi biztosítási rendszer a munka személyi és technológiai feltételeinek meghatározásával megszünteti az ország különböző területein az ellátásban tapasztalható színvonalbeli különbségeket. Ugyanakkor azt is meghatározza, hogy az egészségbiztosítás keretében milyen szolgáltatások nyújtására kötelesek az intézmények.

Az egészségügyi intézmények gazdasági átalakulásáról tavaly decemberben elfogadott törvényt a konszolidáció harmadik nagy szabályozásának minősítette a miniszter.

Hangsúlyozta: a kormány konszolidációs tervezetében szereplő 607 milliárd forintos forrás a megkezdett átalakítási folyamatok finanszírozását szolgálja.

Hozzátette: az ágazat konszolidációs programjának legnagyobb fejezete az egészségügyi dolgozók bérének rendezése.

A miniszter szerint a tárca szakemberei olyan bérezési rendszer kidolgozását kezdték meg, amelyben az alapbéreket szakmai és munkaköri illetmények egészítenék ki.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára a konferencián közölte: az ágazat konszolidációs programja keretében évente 100 milliárd forintot meghaladó többletforráshoz jut az egészségügy a következő négy esztendőben.

Elmondta: az egészségügy működésének körülményeiben 12 éve tartó negatív folyamatok felszámolása 2001-ben megindult, és 2006-ig a bérfeszültségek csökkentésére, az ellátás technikai feltételeinek megújítására irányuló konszolidációs program valósul meg.

Néhány héten belül kormány elé kerül az orvosképzéshez kapcsolódó gyógyító intézmények átalakítását szabályozó rendelettervezet - közölte Pálinkás József egy szerdai budapesti konferencián.

Az oktatási miniszter a Vállalkozó egészségügy - egészségügyi vállalkozások című szakmai rendezvényen elmondta: az egészségügyi képzést nyújtó egyetemek gyógyító kapacitásaiból közkórházi formában is hasznosíthatók majd az intézmények oktatási és kutatómunkájához nem szükséges részek.

A miniszter szerint az egyetemeken belüli közkórházak közhasznú társasággá alakulhatnak. Pálinkás József szerint az egyetemeken belüli közhasznú társaságokban az oktatási és az egészségügyi tárca, valamint az adott felsőoktatási intézmény rendelkezik majd tulajdonnal.

Kapcsolódó elemek